Emlékszem, hogy pár éve a debreceni Apolló moziban minden ősszel megrendezendő Francia Filmnapok keretében láttam már Caroline Vignal rendezésében egy vígjátékot, a Jó a szamár is című alkotást, és szó szerint lenyűgözött az a fajta humorral kevert abszurditás, amely abból a filmjéből áradt. Nos, ezért is voltam nagyon kíváncsi a 2024. július 4-étől a hazai mozikban is megtekinthető Mindenütt férfi című film rendezésére, s bíztam benne, hogy a francia vígjátéki hagyományok tiszteletben tartásával most is valami remekművet fogok látni. Sajnos ez a reményem csak részben teljesült.
Várakozásomat az is alátámasztotta, hogy a rendezőnő ehhez a filmjéhez szintén azt a „szamárból” már jól ismert Laure Calamyt kérte fel főszereplőnek, aki a maga „pajkosságával” a vásznon tökéletesen tudja láttatni a már nem éppen fiatal nő párkapcsolati
kálváriáját. Ráadásul a Mindenütt férfi beharangozójából megint valami hasonló tematikára lehetett számítani, csak az előző filmhez képest most nem kellett „zarándokútra” mennie a Calamy játszotta főhősnek, Irisnek, hogy gondja akadjon a férfiakkal. Ahhoz ugyanis ott van helyben, otthon, párizsi lakása négy fala között a házassága, s benne a látszólag őt is és a két kamasz lányukat is imádó férje, Stephané (Vincent Elbaz), aki a maga sármőr kinézetével és kedvességével tökéletes társnak tűnik, egészen addig, amíg Iris a masszőrjének be nem vallja: bizony évek óta nem történt a hites ura és őközötte semmi az ágyban…
Forrás: Unifrance
De hogy mindezzel az ötven felé közelgő Iris nincs egyedül, arra épp a lánya szülői értekezlete apropóján derül fény. A folyosón várakozva ugyanis az egyik anyuka – aki nyilván hasonló helyzetben van – azt javasolja neki, hogy miért nem próbálkozik meg a különböző randioldalakkal, mert biztosan akadnak olyasvalakik, akik a házasságából hiányzó részt azonnal pótolni tudnák. A sikeres fogorvosként működő, eddig a hűség szobraként ismert Iris megfogadja a tanácsot, és mit ad Isten, valóban özönlenek a telefonjára a kiéhezettebbnél kiéhezettebb férfiak üzenetei.
A film ötlete tehát remek, s valóban fergeteges vígjátékra ad, adhatna lehetőséget.Na meg az ebbe a korba érkezett nők (és persze férfiak) számára megfontolandó következtetések levonására is: hiszen amit Iris a férfiak „özönlése” közben nemcsak testileg, de lelkileg is átél, az a másfajta életbe vágyódás szimbóluma lehet(ne): a négy fal közé zárt, kiüresedett házasságból való – kizárólag szexuális – kitörési szándék arra is irányul, hogy az asszony megtapasztalja a való életet: azt, hogy mi az, amit a házasságába belefásulva mindeddig elszalasztott, s hogy mi zajlik valójában odakint, a nagybetűs Életben.
Forrás: Le Temps
Igen ám, csak ez a remek ötlet ezúttal kevésbé kiváló megvalósítással párosul: Vignal filmje ugyanis az első perctől kezdve igencsak kiszámítható mederben csordogál. Iris ugyanis olyan férfiakkal jön össze, akik külcsínben és belbecsben egyaránt igencsak alulmaradnak a sármos férjéhez képest, azaz tudható, hogy komolyabb lelki „megrázkódtatást” biztosan nem okoznak nála. S egy idő után ezek a kevésbé vonzó férfiak – mert nem lehetnek igazi opciók –hasonló, így igencsak kiszámítható karakterükkel unalmassá is teszik a történetet. Miközben még mindig nem értjük, hogy Iris és a férje vajon miért hidegültek el szexuálisan egymástól?
Nos, ez utóbbi kérdésre persze a film vége megadja a választ, de addigra tényleg belefáradunk Iris pasizásába. Persze valahol Iris is belefárad, mert az újdonság ereje rá is csak ideig-óráig hat, és a külvilág megtapasztalása után ő is vágyik vissza a lakása négy fala közé. Hogy ez megtörténik-e, és hogy milyen úton-módon, azt fejtsék fel önök. Mondom,fergeteges élményre ezúttal ne számítsanak, csak egy kedves, nyári kikapcsolódásra, illetve arra a tanulságra, hogy azért a franciák ezt a fajta „kikacsingatást” is sokkal lazábban
csinálják, mint mi. S ezt a lazaságot azért jó volna eltanulni tőlük.
Gyürky Katalin
Hozzászólások