Mindenkinek más, mégis sokmindenben ugyanaz az élménye az eddigi labdarúgó Európa-bajnokságokról. Ez persze attól is függ, melyik az első kontinensviadal, amire már emlékszik. Az ifjak az ezredforduló után „érkeztek” meg az Eb-re, az idősebbeknek már az elsőről, a hatvanasról is van emlékük, és akadnak olyanok, akiknek az 1984-es az „első szerelem”.
Azoknak a viadaloknak a történetét, amelyeket nyolcvannégy előtt rendeztek meg, töviről-hegyire megismertem olvasmányaimból, úgy, mintha történelemkönyvet lapozgattam volna. Azokon a lapokon pedig magyar sikerek is sorjáznak.
1960-ban még Európai Nemzetek Kupájának hívták a tornát, mindössze négy csapat – Franciaország, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Szovjetunió – szerepelt rajta, és utóbbi ország nyerte meg. A négyesből már csak a rendező Franciaországot hívják ugyanúgy. Mi ekkor még távol maradtunk a sorozattól.
Négy évvel később viszont ott voltunk a négyben, ám az elődöntőben kikaptunk a házigazda, későbbi győztes spanyoloktól, viszont a bronzmeccset hosszabításban megnyertük a dánok ellen. A szovjeteknek jutott az ezüstérem.
1968-ban is a rendező ország, ekkor az olaszok nyerték meg a négyes tornát, amelyet akkor már Európa-bajnokságnak hívtak. A taljánok a jugókat, az angolokat és a szovjeteket előzték meg.
Hetvenkettőben ismét ott voltunk a négy résztvevő között, sokáig ez volt az utolsó szereplésünk a kontinens legjobbjai között. Az NSZK győzött (3-0 a fináléban Szovjetunió ellen), mi pedig a bronzmeccsen kikaptunk a rendező Belgiumtól, akkor ezt nem tartották sikernek idehaza. Egészen 2016-ig kellett várni arra, hogy újra Eb-n szurkolhassunk a mieinknek…
1976: a legendás NSZK-Csehszlovákia döntő, Antonín Panenka szemtelenül belöbbölt, sorsdöntő tizenegyesével, ezt azóta is panenkázásnak hívják futballnyelven. A harmadik helyet a hollandok szerezték meg a rendező Jugoszláviát legyőzve.
Négy esztendővel később ismét Olaszország látta vendégül Európa legjobbjait, a sorrend: 1. NSZK, 2. Belgium, 3. Csehszlovákia, 4. Olaszország.
És elérkeztünk 1984-hez – nem az orwellihez -, a franciaországi viadalhoz, amelyet a hazai pályán küzdő „Les Bleus” – a kékek – Michel Platini káprázatos vezérletével megnyertek. Ekkor már nyolc gárda vehetett részt a tornán, köztük az üde színfolt dánok, soraikban egy nagy felfedezettemmel, Preben Elkjaer Larsennel.
88′ már a változás szelét is magában hordozta, az NSZK-ban rendezett Eb-n Hollandia ámulatba ejtette a világot. Nekünk a vasfüggönyön túl különösen tetszett, hogy Gullit és van Basten csodagóljával a szovjeteket fosztották meg az aranyéremtől.
1992 nyara a szerelem nyara volt számomra, a svédországi Európa-bajnokságot a háborús helyzet miatt kizárt Jugoszlávia helyett az utolsó pillanatban beugró Dánia nyerte. Mi ez, ha nem a labdarúgás csodája?! S bár a legendával ellentétben nem a strandról lettek összetrombitálva a „dán dinamitok”, lassan mindenkit rabul ejtettek az outsider északiak. Az első sörözős Eb-m is ez volt.
Négy év múlva egy remek Anglia volt az egyik legnépszerűbb résztvevője az Eb-nek, a fenegyerek Paul Gascoigne-nyal az élen, s persze ne feledkezzünk meg a házigazdák csatársztárjáról, a gólgép Alain Shearer játékáról sem! Ám az elődöntőben a későbbi győztes németek jobban rúgták a tizenegyeseket, így a brit oroszlán nem jutott a fináléba.
A 2000-es volt az első közös rendezésű kontinensbajnokság, Belgium és Hollandia látta vendégül a válogatottakat. Nagy bánatomra Tottiék – bár vezettek a mindent eldöntő találkozón – végül egy akkor bevezetett, azóta már szinte elfeledett szabálymódosítással, az aranygóllal elbuktak. Egy romantikus vacsora után, egy debreceni étteremben néztük a meccset, én pedig összeszólalkoztam a franciákért szorítókkal. Vagy ők velem? Mindegy is.
A következő Eb-ről a görögök bombameglepetés győzelme maradt meg elsősorban. A hazai pályán futballozó Cristiano Ronaldóékat kétszer is legyőzték Otto Rehhagel tanítványai, ugyebár a döntőben is.
A 2008-as tornát Svájc és Ausztria hozta tető alá, ahogyan a 2012-est Ukrajna és Lengyelország. Mindkettőt a spanyolok nyerték, nagyjából ennyi vésődött az agyamba, talán a korral jár, hogy a régebbi emlékek élesebbek?
Ebben az aspektusban ezt nem tudjuk bizonyítani, mert 2016-ból buzgárként ömlenek fel a tudat mélyéről az élmények, hiszen 44 év után ismét ott volt az Európa-bajnokságon a magyar válogatott! Ausztria legyőzése, Szalai gólja, az izlandi hátakat törő háló, Dzsudzsák megpattanó lövései – mind egy-egy katarzissal ért fel.
És a csoda folytatódott, 2021-ben a halálcsoportos helytállással, s ma, immáron újabb Eb-meccs előtt áll Magyarország. Mi pedig reménykedünk, hogy nem a gulyást eszik meg Kölnben, hanem a svájci csokit.
Hozzászólások