Több száz MBH-s ügyfelet – többnyire magánszemélyeket, egyesületeket és cégeket – ért súlyos pénzügyi veszteség, főleg az utóbbi két hónapban. Az ügyfelek tudta nélkül végeztek banki műveleteket, ami elvileg lehetetlen. A károsultak panaszát a bank rendre azzal hárította el, hogy súlyos gondatlanságukkal hozzájárulhattak a tranzakciókhoz, ám az érintettek nem érzik úgy, hogy hibáztak volna – írja a 24.hu. A rendőrség több ügyben nyomoz. A bank ugyanakkor a 24.hu-nak azt hangsúlyozta, hogy az elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sebezhetősége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelek által megadott érzékeny, személyes adatok.
Többen is arról számoltak be, hogy a tudtuk és felhatalmazásuk nélkül ismeretlenek jelentős összegeket utaltak el az MBH Banknál vezetett számlájukról – derül ki a 24.hu cikkéből.
A károsultak között van a H2O Sportegyesület is, aminek számlájáról több mint kétmillió forintot utaltak el. Hámori Zsuzsanna szinkronúszó, az egyesület elnöke arról beszélt, hogy hiába voltak óvatosak.
A csalók megkárosítottak egy családi vállalkozást is: az ő kft.-jüknek a számlájáról összesen 24 millió forintot utaltak el a tudtuk és hozzájárulásuk nélkül.
Pórul járt egy horgászegyesület is, akiktől 4,5 millió forintot utaltak el ismeretlen számlákra még márciusban.
De a lap még több hasonló esetről is beszámolt.
Hozzátették, hogy már létrejött egy közel 700 fős Facebook-csoport MBH Bank károsultak néven. Itt szinte mindenki arról ír, hogy azt a választ kapta a banktól, hogy nem jár nekik kártérítés, mivel az ő hibájuk volt, hogy elutalták a pénzüket. A rendőrség annyit közölt, hogy számos ügyben folyik a nyomozás.
Az MBH Bank péntek délután közleményben reagált. „Az elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sebezhetősége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelek által megadott érzékeny, személyes adatok”. Bár a sértettek mégis az ő bankjukhoz tartoznak, és nem oszlanak meg a többi pénzintézet között.
„Az MBH Bank elkötelezett ügyfelei pénzügyi biztonsága mellett, rendszereink a legmagasabb szintű védelemmel működnek és ügyfeleink fokozott biztonsága érdekében folyamatosan fejlesztjük azokat. Bankunk informatikai rendszereinek biztonságos működését rendszeresen auditálják a felügyeleti szervek és a hatóságok, illetve a bank időszakosan külső szakértők által végrehajtott behatolási tesztet is végez.
Fontos hangsúlyozni, hogy a csalók nem a banki rendszereket támadják, hanem visszaélnek a nagy ügyfélbázissal rendelkező szolgáltatók nevével az online térben, amely jelenség a teljes pénzügyi szektort érinti. Az elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sebezhetősége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelek által megadott érzékeny, személyes adatok.
A pénzintézetek ügyfeleit célzó adathalászat egyik leggyakoribb formája, amikor a csalók a bank online felületéhez nagyban hasonló weboldalt hoznak létre, amely oldalon a megtévesztett ügyfelek óvatlanul kiadják személyes és/vagy banki adataikat. Az MBH Banknál különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden csatornán felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy mindig körültekintéssel járjanak el, és soha ne osszanak meg SMS-kódot, jelszót vagy egyéb személyes információt, és gyanús tranzakció esetén azonnal lépjenek kapcsolatba bankunkkal. Az MBH Bank, amint tudomására jut, hogy visszaéltek nevével, arculatával, azonnal kezdeményezi a csaló oldal eltávolítását és bejelentést tesz az illetékes hatóságok részére.
A csalások visszaszorításában nagyon fontos szerepe van az ügyfelek tudatosságának, óvatosságának, ugyanis az ilyen típusú adathalász támadások nem a bankok informatikai rendszereit érintik, hanem a bankok hivatalos weboldalára hasonlító ,,fake” oldalt hoznak létre, amelynek segítségével megszerzik az ügyfelek bejelentkezési adatait.
Az MBH Bank hivatalos weboldalán feltüntetett bankbiztonsági menüpontban (Bankbiztonság) ügyfeleinket tájékoztatjuk arról, hogy a netbank elérést csak saját alkalmazásból, vagy a böngésző fejlécébe a teljes oldal nevét begépelve (www.mbhbank.hu) nyissák meg, linken keresztül, Google keresőből soha.
Az MBH Bank rendszeresen felhívja ügyfelei figyelmét a különböző csalási formákra közösségi média oldalain és honlapján (Bankbiztonság), valamint szorosan együttműködünk a Magyar Bankszövetséggel, és támogatjuk a Magyar Nemzeti Bank KiberPajzs programját, amelynek egyik legfontosabb célja a tájékoztatás, az edukáció, az ügyfelek és felhasználók figyelmének felhívása az online tér pénzügyi biztonságot veszélyeztető kockázataira.
Amennyiben a honlapunkon szereplő biztonsági tájékoztató szerint járnak el a felhasználók, a cikk által felsorolt csalási események nem fordulhatnak elő, ugyanakkor minden esetet és panaszt alaposan kivizsgálunk.”
Forrás: 24.hu










Hozzászólások