A DVSC labdarúgócsapata az NB II következő fordulójában, szerdán 18 órától a Békéscsaba ellen lép pályára idegenben.
Mint azt a dvsc.hu írja, a Loki és a Csaba a 61. egymás elleni bajnoki mérkőzését játssza szerdán, eddig 41 alkalommal az élvonalban, 17-szer az NB II-ben, míg kétszer a harmadosztályban mérték össze tudásukat a felek. Az örökmérleg rendkívül kiegyenlített: 23 alkalommal győzelmet arattunk a lila-fehérek felett, míg 18 békéscsabai siker mellett 19 döntetlen született. Az átlagban több, mint három gólt hozó meccseken 117 megadott találatot jegyezhetünk fel, míg a csabaiak 84 alkalommal voltak eredményesek.
A 2020/2021-es szezonban még nem mérkőztek meg egymással a felek, a novemberi találkozó elmaradt. Mivel a Békéscsaba nem tudott kiállni a sok vírusfertőzött miatt, így azt a mérkőzést a Magyar Labdarúgó Szövetség 3-0-s arányban a DVSC javára igazolta.
Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.
Az NB II másik debreceni résztvevője, a már kiesett DEAC a Kaposvárt fogadja szerdán 17 órától az Egyetemi Sporttelepen.
Forrás és fotó: dvsc.hu










Hozzászólások