A cívisvárosi ultrák úgy döntöttek, hogy határozatlan ideig nem látogatják a DVSC Schaeffler mérkőzéseit.
A szurkolók szavait változtatás nélkül közöljük:
“Közlemény az anyagiasságról
Kifejezetten sajnáljuk, hogy ezzel kell foglalkozzunk, de van, ami mellett már nem mehetünk el szó nélkül.
Bár az elmúlt időszakban akár viharos is lehetett volna a viszonyunk a DVSC Kézilabda vezetőségével, de végül mindig nyeltünk egy utolsót és inkább mentünk előre a saját utunkon.
Azonban a klubvezetés által kiadott nyilatkozat, miszerint új helyre “tesznek” minket a csarnokban, nem felel meg a valóságnak. Valóban volt egy beszélgetés a vezetőséggel, ahol többek közt szóba került, hogy a BL mérkőzéseken más helyen lehetünk, de onnan úgy távoztunk, hogy döntés nem született. Főleg nem a bajnokságot is érintő döntés. Ezzel szemben a héten kiadott közleményükben már tényként kezelték a tábor átköltözését, hivatkozva a velünk történt beszélgetésre. Sajnáljuk, hogy a profitszerzés reménye (miszerint drágábban tudják eladni a mi helyeinket) felülírja a hosszú évek óta kialakult és jól bevált szokásokat, aminek köszönhetően Európa szerte ismert atmoszférát tudtunk teremteni a Hódosban.
Az Ultras Debrecen ezt a húzást már nem nyeli le a gőgös vezetőségtől és szervezett formában nem fog asszisztálni az anyagi érdekeknek, emberi inkorrektségnek.
Határozatlan ideig nem látogatjuk a DVSC női kézilabda mérkőzéseit.
Ultras Debrecen”
Hozzászólások