A Van Gogh az örökkévalóság kapujában című filmről
A képzőművészet rajongói számára kihagyhatatlan filmet játszanak a hazai mozik, beleértve a debreceni Apollót is. Ahogyan azt az alkotás címe is mutatja, a zseniális holland festő életművének egy szakaszával ismerkedhetnek meg azok, akik megtekintik a Julian Schnabel rendezte Van Gogh az örökkévalóság kapujában című alkotást.
Van Gogh különös és különleges alkotói magatartásáról és az ezzel szoros összefüggésben lévő életéről még azok is tudnak egy-két dolgot, akik behatóbban soha nem foglalkoztak vele. Azt talán – mint egyfajta kulturális legendát – mindenki ismeri, hogy ő maga vágta le az egyik fülét, vagy hogy az alkotás közben rátámadó fiatalok egyikének a pisztolylövése végzett vele.
Nos, Julian Schnabel filmje ennél jóval többet láttat ebből a nem mindennapi életútból, és szerencsére a szokásosnál jóval árnyaltabban tárja mindezt elénk. Van Gogh életébe akkor kacsolódunk be, amikor a népes Párizsból az egyik barátja, a nem kevésbé zseni Gauguin azt ajánlja neki, hogy költözzön le délre, mert a dél-franciaországi tájban fogja meglelni azokat a színeket, amelyek őt igazán vonzzák. Ezt a tanácsot megfogadva kerül a művész a dél-franciaországi, valóban meseszép Arles-be, ahol a testvére, Theo erkölcsi és anyagi támogatása mellett az úgynevezett Sárga házban kap szállást. De nem sokat tartózkodik a neki berendezett szobában, hiszen folyamatosan járja a természetet, s festi a mintegy védjegyéül szolgáló napraforgókat, a füves és fás tájakat, a rá jellemző csodálatosan élénk színeivel. Ekkor ugyanis még úgy gondolja, hogy amit ő lát, az sokkal közelebb van a valósághoz, a többi ember azonban, mivel képtelen ezt meglátni, az ő képeinek a közvetítésével döbbenhet rá erre a valóságra és igazságra. Csakhogy a művei egyelőre nem nagyon kellenek senkinek sem…
Szemben azzal a Gauguinnel, aki egy szép napon hű barátként elmegy, és meglátogatja van Gogh-ot Arles-ben, sőt, egy ideig ő is letelepszik ott. A film nagy érdeme, hogy van Gogh művészete mellett – a kettejük barátsága és alkotói módszerének láttatása segítségével – rávilágít a két festő nemcsak teljesen már munkamódszerére, de teljesen más személyiségére is. A történetnek ezen a pontján nem kap kisebb szerepet kap Gauguin sem, ami azért lényeges, mert ő lesz az, aki tovább is lendíti bizonyos fokig van Gogh életét. Csak sajnos nem túl jó irányba. A kettejük közötti különbség ugyanis egyre jobban kiütközik, ami már kezdi veszélyeztetni az ihletettségüket is, s ezért Gauguin úgy dönt, hogy távozik Arles-ből. Van Gogh a barátja szándékát nemcsak, hogy nem képes tolerálni, de emiatt vágja le az egyik fülét is: jelezvén Gauguin felé, hogy mennyire fontos neki, a levágott testrészt a barátjának szánva…
Ettől kezdve a film a „van Gogh őrült volt” – sztereotípia körül forog, de ezt sem ennyire egyszerűen intézi el. A füllevágás mint tett nyilván nem egy épelméjű ember cselekedetére utal, ám a filmben maga van Gogh próbálja elmagyarázni az orvosoknak és a tette után az elmeosztályra beutalva az ott szolgáló papnak, hogy mit miért csinált. Ekkorra ugyanis eljutott odáig, hogy tisztában van vele: az emberek nem fogadják el a művészetét, tehát az a teóriája, hogy ő láttatja meg velük a valóságot, megdőlni látszik. Ám hisz benne, hogy majd a későbbiekben, amikor ő már nem lesz, értékelni fogják. „Talán azok számára festek, akik még meg sem születtek” – mondja a papnak. Azaz annak az örökkévalóságnak, amit ő már az életében is lát, amikor a mezők végtelenségébe bámul.
S bár az elmegyógyintézetből még kiengedik, s egy ideig még szabadon alkothat, de a társadalom tagjaival továbbra is folyamatos a konfliktusa. S ez fogja a vesztét is okozni. Tehát nem az őrülete, s nem valamilyen betegség, hanem egy konfliktushelyzetben eldördülő lövés…
Julian Schnabel filmjében Willem Dafoe a zseniálisan alakítja a magának való, a természettel maximálisan azonosulni tudó, de embertársaival a hangot soha meg nem találó művészt. S az „ellenpontjára”, az élvhajhász, folyton az emberek és a nők társaságát kereső Gauguin szerepére Oscar Isaac szintén telitalálat.
Javaslom, hogy ne hagyják ki ezt a filmet, ha még jobban meg akarják ismerni van Gogh festészetének lényegét, a kort, amelyben élt, és a művész helyzetét abban a társadalomban, amely egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. Csodálatos, lenyűgöző alkotás. Az Apolló moziban megtekinthetik.
Gyürky Katalin
Hozzászólások