Mint ahogy arról pár napja beszámoltunk, bíróság elé állítottak egy 27 éves berekböszörményi férfit, amiért augusztusban lerángatta egy idős nőről a táskáját a Petőfi téri aluljáróban. A nő ellenállt, a dulakodás közben súlyos sérüléseket szenvedett. A gyanúsított végül elmenekült a zsákmánnyal, amit gyorsan átkutatott, üresnek vélt, majd eldobott a helyszín közelében. A tárgyaláson nem várt fordulat következett az ügyben: kiderült, hogy mégsem volt olyan üres az a táska, mint ahogy azt a rabló hitte!
Ahogy a a Debreceni Törvényszék tájékoztatásából kiderül: Az elsőfokú bíróság a berekböszörményi férfit a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Mint különös visszaesőt, 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A tárgyaláson elhangzottak szerint augusztus 21-én fényes nappal próbálta meg elvenni a 81 éves nő táskáját a férfi. Miután nem sikerült, rángatni kezdte, ekkor a nő- még mindig a táskába kapaszkodva- földre esett. A rabló nagyon eltökélt volt, a nőt a táskánál fogva húzta az aluljáró padlóján. Végül a fájdalmai miatt az idős asszony feladta a védekezést, a támadó pedig elmenekült a zsákmánnyal.
Futás közben átnézte a táskát, de nem látott benne semmi értékeset, így eldobta és üres kézzel távozott. Ma a tárgyalás során kiderült, hogy
csaknem 3 millió forint készpénzt és egyéb értékeket rejtett a táska, de a felületes átvizsgálás során szerencsére rejtve maradtak a tettes előtt.
A táska és a benne lapuló összeg hiánytalanul meglett. Az idős nő az eset során súlyos sérüléseket szenvedett. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett!










Hozzászólások