Amikor tavasszal eldől, hogy az idei nyaralást a 400 kilométerre élő dédi meglátogatása jelenti majd, akkor minden jön a nyakadba. Ne is menjünk, Romániában árvíz van, medve van, farkas van, kanyaró van, minden van, szóval üljünk itthon inkább.
Amikor bepakolod a babakocsit meg a járókát a közepes méretű autóba, akkor pánikrohamot kapsz, de mivel nagyobb autót nem tudsz venni, így marad a kisebb babakocsi beszerzése.
Amikor pakolsz befelé, rájössz, hogy nektek nincs is cuccotok, sem igényeitek, sem helyetek.
Amikor mögötted ülnek életed értelmei, akkor kezded úgy érezni, hogy minden szívás ellenére ez az egyik legjobb érzés az életben.
Amikorra mindent felpakolsz egyedül a lakásba, vért izzadsz.
Akkor is, amikor rájössz, hogy amennyiben ételhez akarsz jutni, legalább naponta egyszer fel kell másznotok a hegytetőre.
Amikor már épp belekortyolnál első és szent sörödbe, akkor pelenkára és popsikrémre cseréled kezedben a korsót. Most ez a fontosabb.
Amikor a második, negyedik, hatodik sörnyitásnál is ez történik, akkor örökre beléd ég, hogy már nem te vagy a lényeg, talán nem is leszel már az.
Amikor egy hét alatt egyetlen éjszakát sem alszol, akkor felmerül benned, hogy jobb volna inkább otthon lenni, mert ott mindenki alszik éjszakánként.
A harmadik hajnalban rájössz, hogy tulajdonképpen azért nem alszik szemed fénye, mert kicseszettül horkolsz, és simán felébreszted. Vagyis amikor ő alszik, akkor neked biztosan nem szabad.
Amikor egy étteremben véletlenül sír egy picit, egyből 200 tökéletes szülő szeme fordul feléd, s úgy néznek rád, mint egy gyermekverő, pedofil, gyerekverő állatra.
Amikor beléd kapaszkodik, odabújik, rád mosolyog vacsora közben, amikor egyértelműen érzed, hogy ez a kicsi kis ember csak benned és a te szagodban, közelségedben bízik, akkor felejtesz el minden nyűgöt, kínlódást, hisztit, terhet. S akkor jössz rá, hogy mit is keresel ott, ahol éppen vagy.
Hozzászólások