2016 nyarán a szeretett labdarúgás által sok tízezer magyar szerzett helyszíni, életre szóló pozitív élményeket az Európa-bajnokságon, amikor világversenyen 30 év után játszott újra a magyar válogatott. Azóta is szebbé teszi napjainkat a közelmúlt emléke, de az élet megy tovább, új és új kihívásoknak kell megfelelni. Bács Zoltán jegyzete.
2017. március 25-én Portugália-Magyarország VB-selejtezőt rendeztek Lisszabonban. A két válogatott az EB egyik legjobb meccsét játszotta az akkori 3-3-mal. Így sok honfitársunk kelt útra a mediterrán országba márciusban, hogy a kontinens egyik legtávolabbi részén buzdítsa a magyar csapatot, és egyben szét is nézzen azon a vidéken. Közel háromezer futballszerető magyar jelent meg Lisszabonban, nem kis tortúrát vállalva a jegyhez jutást, a stadionba való bejutást és az onnan való kijutást tekintve, de erről majd később.
A mérkőzés a várost látszólag egyáltalán nem hozta lázba, a legtöbb helyen nem is tudtak róla, hogy VB-selejtező lesz a magyarok ellen, inkább a svájciak elleni meccsre készültek, a TV-ben is azt hirdették. A főváros, Lisszabon lakossága negyede Budapestének, kb. 500 ezer fő, de az ország GDP-jének közel 40%-át itt és a város vonzáskörzetében állítják elő. Lisszabon rendkívül élénk turizmussal rendelkezik: szállodák tömege, vendéglátóhelyek, városnéző buszok sora, tuk-tuk autók kavalkádja mutatja az ezekre mutatkozó igényt. Nagy kultusza van a csempéknek, a házak sokszor kívül-belül csempézettek, a gyalogjárdák macskakövesek, a tisztaság nem svájci szintű.
A Barrio Alto nevű belvárosi negyed a romkocsmákra és a fiatalok éjszakai bulizására rendezkedett be, használaton kívüli, sokszor bedeszkázott ablakú régi házak sokasága várja itt a kalandra éhes fiatalokat. A Pink Street rózsaszínre festett aszfaltjával kultikus hely a turisták számára is, szakadó esőben is tömegek keresik fel bárjait, vendéglátóhelyeit, diszkóit főleg pénteki és szombati napokon, de a város diáksága hét közben is előszeretettel látogatja.
Nem messze innen Time Out néven egy egész piaccsarnokot is átalakítottak az oly' népszerű street food ételek hódolói számra, láthatóan elég nagy sikerrel. Itt már déltől kitartás kell az asztalfoglaláshoz, és egészen kora estig alig van hely. Különleges és szokványos ételek, italok, édességek, minden megtalálható, és a hangulata is egészen kiváló. A közönség a turista helyeknek megfelelő, de azért a hazaiak vannak többségben.
Március 25-én, szombaton a meccs napján napsütéses, de szeles idő volt. A város utcáin, közlekedési eszközein elég gyakran lehetett magyar mezes, sálas emberekkel találkozni, akik ismeretlenül is köszöntötték egymást. Tulajdonképpen a belvárosban sok helyen többségben voltak a magyarok. Jól ment az üzlet a portugál-magyar meccssálat áruló neppereknek, talán jobban, mint aznap az utcai dílereknek.
A magyar szurkolók sokasága háborgott azon, hogy a városnézést – jó magyar módra – meg kell szakítani néhány órás ügyintézéssel. Aki ugyanis nem tudta a jegyét felvenni még Budapesten személyesen, annak útra kellett kelni egy helyi külvárosi szállodába, ahol némi sorállás, az igazolvány felmutatása és az egyidejű face-control után kaphatta meg a meccsre szóló belépőjegyét.
Estig maradt még egy kis idő nézelődni, enni, inni, élvezni a napsütést, majd megközelíteni a stadiont. Voltak akik ezt együtt, 1500-as tömegben felvonulva tették meg, mások külön-külön barátaikkal, családjaikkal érkezve. A bejutás újabb tortúra, komoly motozással, ruházat- és csomag-átvizsgálással, marcona rendezőkkel és rendőrökkel. Ha valaki fényképezett a várakozás során, akkor a mobiltelefonok fotóalbumait is átvizsgálták, az érintett fényképeket töröltették, de szerencsére a családi képek maradhattak! Kb. 70 perc szélfúvással színezett esőben töltött várakozás, és már benn is voltunk.
Ahhoz képest, hogy nem látszott a fővároson, mégis 58 ezer néző jelent meg az 500 ezres városban egészen jó hangulatot varázsolva a stadionba, amihez nagyban hozzájárult a jelenlévő 3 ezer magyar szurkoló. Mellékesen jegyzem meg, hogy a La Luz nevű 65 ezres Benfica stadiontól pár kilométerre 50 ezer nézőt tud fogadni a Sporting stadionja is.
A mérkőzésen a realitás győzött. A futballt 90 perc alatt kell bemutatni, de az ahhoz vezető út sokkal hosszabb. Tehetség, gyakorlás, tanulás, felkészülés, rendszerszemlélet, következetesség, szervezettség – ez mind része a hosszú évekig tartó felkészülésnek. A pályán mindkét csapat tisztességgel tette a dolgát, mindkettő megmutatta az erényeit, lelkesedését. Az egyikben egy szupertehetségű szuper világsztár és leendő szupersztárok, a másikban hazai sikerű sztárok, akikre nem lehetett panasz, megtették, amit tudtak. Az ennyire volt elég, az eredmény az ismert 3-0, ami belefér egy ilyen ellenfél ellen. Nem lehet mindig azt várni, hogy csoda történik, és a kevésbé felkészült legyőzi a jobbikat, és itt felkészülés alatt nem az adott meccsre való felkészülést kell érteni. Az egy-egy esetben előfordulhat, hogy Dávid legyőzi Góliátot, néha többször is összejöhet, de hosszú távon a stabil, megalapozott tudás megkerülhetetlen. Bízunk benne, hogy pár év múlva már mi is jobban állunk majd ebben is!
A bejutás kellemetlenségei után ismét nem várt fordulatot jelentett, hogy a lefújást követően hosszú ideig nem engedték ki a magyar szurkolókat a stadionból. Majdnem az összes hazai néző távozott, kivéve a 30-40 fős maroknyi portugál B-közepet, akik messziről mutogatva próbálták hergelni a magyarokat mintegy 30-40 percen át, amikor végre kikísérték őket. Aztán távoztak a biztonsági őrök, a pályamunkások, meg mindenki, amikor végre elindulhatott a magyar közönség is.
Sokan gondoltak a megváltó mosdóra, de hiába, mert oda a rend őrei már nem engedték be az embereket, sőt a metróig hajtották őket. Ott bevagonírozták a magyarokat és 10-11 megállón keresztül, de megállás nélkül a város másik végébe szállították őket, függetlenül attól, hogy ki hova szeretett volna eljutni. Az a zsúfolásig megtelt szerelvény, amelyben mi voltunk, az utolsó két megálló között egyszercsak megállt. Hosszú, 15-20 perc bezárt és tétova várakozás után többen rosszul lettek a levegőtlen metróban, fóbiák és légzési nehézségek jöttek elő, gyerekeknek potyogtak a könnyei, a megfélemlítésre biztosan jobban felkészült rendőrök pedig tanácstalanul vonogatták a vállukat a kétségbeesett segítségkérésekre reagálva. Végül a botrányhoz közelítő állapotban az utolsó ajtót felfeszítve a tömeg fellélegezve távozhatott! Ilyen mennyiségű embert szándékosan így kezelni több mint felelőtlenség! Megállapítottuk: ha a fociban jobbak is, a portugálok szervezőtehetsége sem makulátlan.
Csak bízni tudunk benne, hogy a magyar közönséget a magyar oldali biztonsági felelősök legközelebb sajátjaiknak tekintve óvják, védik és szolgálják ki még idegenben is, operatív módon tartják a kapcsolatot a helyi biztonságiakkal, nem érzi magát mindenki potenciális bűnözőnek, nem érzi magát elhagyatottnak, aki a vendégszektorba megy és vállalja hovatartozását! Most is ott lehetett volna lenni a hazai szektorokban, ahogy sok honfitársunk ott is volt, ahova a meccs előtti napokban is 50%-os kedvezménnyel kínálták a belépőket egy szupermarket kedvezménykártyás ügyfeleinek! E mellett a hazai szurkolókat nemigen motozhatták oly nagyon, mert a portugál gólok után különféle színű füstbombák gyúltak a stadionban!
Nem csüggedhetünk, mert mi magyar fociszeretők is emberek vagyunk! Kalandvágyból vagy őrültségből, szerelemből vagy elszántságból, de a magyar futballt szeretni kell, ki kell tartani, még ha vannak is körülmények, őrültségek, amik ezt néha megnehezítik! Mi kitartunk!
Hajrá Magyarország!
Bács Zoltán
Hozzászólások