Debrecen okos és zöld! Ez a mottója Debrecen 2022-es költségvetése városüzemeltetési és zöldterületi fejezetének.
Debrecen vezetése elkötelezett a zöld ügyek mellett. Ezt jól mutatja az, hogy 2018-hoz képest több mint 2,5-szer nagyobb összeget terveztünk be az idei költségvetésbe, szám szerint 3,18 MRD forintot. Így a városüzemeltetés és a zöldterület költségvetése összesen 6,97 MRD forintot tesz ki – kezdte február 21-i sajtótájékoztatóját Balázs Ákos
Civaqua: indul az építkezés!
2021-ben elindult a Civaqua-program tervezése, 2022 második negyedévében pedig megtörténik az első kapavágás, elindul a kivitelezés is – emelte ki Balázs Ákos.
Itt nem állunk meg, már dolgoznak a mérnökök, zajlik a tervezés egészen a Vekeri-tóig. Erre 700 millió forint áll rendelkezésre.
2021-ben a Future of Debrecen mozgalommal ötletpályázatot hirdettünk meg, ahol 274 debreceni 70 csapatot alkotva juttatta el hozzánk jobbnál jobb ötleteit. Ebből a szakmai zsűri kiválasztotta a legjobbakat, amelyeket beépítünk a tervezés során – mondta el az alpolgármester.

A cél: hazai és nemzetközi szinten elismert környezetpolitika
A Debreceni Egyetemmel és a Zöld Munkacsoporttal együtt elkészítjük Debrecen új Környezetvédelmi Programját. Célunk az, hogy bevonjuk az egyetemi tudásbázist és teret adjunk a Zöld Munkacsoportban aktív fiatal szakembereknek – osztotta meg terveit.
A Környezetvédelmi Program mellett egy újabb előremutató kezdeményezést is elindítanak az egyetemmel együttműködve: a Future of Debrecen Akadémiát.
Tovább erősítve a város és az egyetem között meglévő együttműködést, a Future of Debrecen Akadémia lehetőséget biztosít az egyetemi hallgatók, PhD-hallgatók, valamint kutatók számára, hogy bekapcsolódjanak a zöldterületi és a városüzemeltetési területen a város munkájába:
- szakmai gyakorlat elvégzésére
- tudományos kutatómunkára
- szakdolgozati téma kidolgozására
Megkezdjük a véderdősítést, folytatjuk a 10 000 fát Debrecenbe programot!
Folyamatban van a véderdő közbeszerzési eljárása: idén elkezdünk kialakítani a Tócó-patak mentén egy zöld folyosót, véderdő-sávot telepítünk a Tócóvölgyben és a Vezér utcánál, míg a Vértessy-kúriánál és a Vincellér utcánál véderdőket alakítunk ki – emelte ki Balázs Ákos.
Folytatódnak a faültetések, a 2022-es őszi/tavaszi szezont követően 7 000 kis fánál és 40 000 erdészeti módszerrel elültetett facsemeténél fog járni a város.
Együtt vagyunk Debrecen, kulcs a közösség!
2022-ben elkészül – az elsősorban lakótelepi területeket érintő – Zöld Város Program utolsó 3 helyszíne:
- az Újkert,
- a Tócóskert
- a Petőfi tér
A korábbi terveknek megfelelően, a felújítási beruházással együtt a Bethlen utcát és az Egyetem sugárutat is zöldítik, illetve virágosítják idén.
A Vénkertben található közösségi kertben egy összetartó csapat alakult ki. Az összefogásnak köszönhetően 2021-ben a Magyarország legszebb konyhakertje címet is elnyertük. Ez egy követendő példa. Idén még egy közösségi kertet alakítunk ki.
Két új kutyafuttatót is építenek.
Jó gyakorlatok a Fenntartható Debrecenért!
Debrecenben példát mutattunk a Fenntartható Debrecen címmel. Elsőként kezdeményeztük az egyszer használatos műanyag termékek mellőzését, amelyet később a kormány kötelezően be is vezetett. Ezt a címet a Zöld Munkacsoport javaslatára tovább gondoltuk, új környezetvédelmi vállalásokkal bővítettük – hangzott el Balázs Ákos beszédében.
A város 40 különböző pontján helyeztek el használtsütőolaj-gyűjtő edényeket. Ahol lehetséges volt, a szelektív hulladékgyűjtők mellett alakították ki azokat, ezzel elősegítve, hogy a válogatott hulladékot egy helyen leadhassák a debreceniek.
A Future of Debrecen mozgalom januárban elindította a Nature of Debrecen sétákat, folytatódik a Future of Debrecen TV és dr. Aradi Csaba podcast-sorozata, valamint továbbra is segítséget nyújtanak a mindennapi környezetvédelem területén a futureofdebrecen.hu weboldalon.
Tovább viszik a madár- és denevérodú, valamint madáretető- és fecskefészek-kihelyezéseket.
Zöldül a közlekedés
2022 elején elkezdték a buszok cseréjét: januárban 34 darab Euro 6E-s motorú Mercedes busz állt a debreceniek szolgálatába, továbbá 2024-ig a teljes flotta megújul. Ezzel a károsanyag-kibocsátás további 17%-kal, míg a levegőbe kerülő szálló por mennyisége a jelenlegi értéknek további 50%-ával csökken.
Magyarország Kormányával együttműködve elsőként csatlakozott Debrecen a Zöld Busz Projekthez, és tavaly szeptemberben a debreceniek elsőként próbálhattak ki egy teljesen elektromos meghajtású buszt. Most tavasszal forgalomba áll városunkban 12 darab teljesen elektromos meghajtású autóbusz.
Az új városüzemeltetési koncepció részeként elindulnak az innovációk
Már tesztelik az április elején induló call centert. A lakosok első körben a polgármesteri hivatal zöldterületi osztályát érintő problémákkal kereshetik majd a központot. Ez később kibővül a városüzemeltetési osztály feladatkörével. Telefonálhatnak például parlagfű-szennyezéssel kapcsolatban.
A zöldterületi osztály ezentúl digitálisan, az Okos Városüzemeltetési Applikáción keresztül intézi a város zöldterületein megoldandó feladatokat, a probléma jelzésétől kezdve a számla kiállításáig – emelte ki az alpolgármester.
Elkészítjük Debrecen város Zöldterületi Kataszterét, azaz minden fát, szemetest, padot digitalizálunk ebben az évben. Ez teremti meg a lehetőségét annak az applikációnak is, amelyben a debreceniek örökbe tudják majd fogadni a lakókörnyezetük közvetlen közelében található fiatal fákat. Ez az applikáció is elindul az idén – zárta Balázs Ákos a sajtótájékoztatóját.
Forrás: Debreceni Városháza Sajtóiroda