A Debreceni Rendőrkapitányság ma fejezte be a tavalyi ügy vizsgálatát.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya drogos vezetés és cserbenhagyásos gázolás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben.
A férfi személygépkocsijával közlekedett Debrecenben, a Csapó utcában 2020. február 13-án 6 óra 45 perc körül. A sofőr, a Berek utca felől a Csillag utca irányába haladt, amikor járműjével a gyalogátkelőhelyen elcsapott egy nőt, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A gyalogos életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az egyik szemtanú jelezte a helyszínelő rendőröknek, hogy a nézelődők között felismerte a járművezetőt, és nem messze az autó is ott parkol. Kiderült, hogy a sofőr valóban elhajtott a helyszínről, majd nem sokkal később visszament, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne. Az egyenruhások megvizsgálták a férfi autóját, aminek a szélvédője még akkor is annyira le volt fagyva, hogy csak egy kis részen lehetett kilátni rajta.

A rendőrök előállították K. Istvánt a rendőrkapitányságra és a drog-gyorstesztje pozitív lett. A kirendelt orvosszakértő megállapította, hogy a jármű vezetője bódult állapotban volt, amikor a baleset történt.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárást elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.
Forrás: police.hu










Hozzászólások