A berettyóújfalui rendőrök három napon belül elfogták az 53 éves férfit – írja a polce.hu.
2021. július 8-án délelőtt érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy mikepércsi szálláshelyen lopás történt. A rendőrök a helyszínre siettek, meghallgatták a sértettet, valamint az alkalmazottakat is, majd helyszíni szemlét tartottak. Amint kiderült, az elkövető besurrant az épületbe és az első ajtón bement, amit nyitva talált. Az ismeretlent az sem zavarta, hogy a sértett a szobában aludt, magához vette mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját és sietve távozott.
A nyomozók a sikeres adatgyűjtést követően hamar beazonosítottak egy pocsaji lakost, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. Az 53 éves férfit július 12-én fogták el, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben – írják.










Hozzászólások