Berettyóújfaluban az ünnepi programok a római katolikus templomban kezdődtek, ahol szentmisén emlékeztek az államalapítónkra augusztus 20-án.
Ezt követően a Nadányi Zoltán Művelődési Házban Bánházi Gyöngyi margittai festőművész Határok nélkül című kiállításának megnyitóján mondott köszöntőt Muraközi István, Bererttyóújfalu és Demian Zsolt Margitta polgármestere a Biharvármegye Galériában. A tárlatot Kocsis Csaba népművelő nyitotta meg és Garabuczi Máté zongorajátékát hallgathatta meg a közönség. Ezt követően Rákóczi Jenő római katolikus plébános megszentelte az új kenyeret.
Fotó: Facebook/ Muraközi István
Az államalapítás ünnepének előestéjén pedig a Bajnóca Néptánc Egyesület előadását láthatták az érdeklődők a Makk Kálmán Mozi udvarán lévő szabadtéri színpadon. A nézőtér az est folyamán zsúfolásig megtelt. Az előadás előtt Dr. Vitányi István képviselő köszöntötte a vendégeket.
Hozzászólások