A gyanúsítottak a kerítésen átmászva bementek az ingatlan udvarára, majd a lakóházba, amíg harmadik társuk a ingatlan előtt figyelt. Az otthon tartózkodó sértettet L.R.J. ököllel többször arcul ütötte, melynek következtében a szája felrepedt, foga kitörött. A sértett férfi idős kora miatt nem volt képes megakadályozni a bűncselekmény elkövetését. Miután a sértett elesett, L.R.J. a kezét hátra csavarva lefogta, amíg társa, T.I. a lakásban fellelhető értéktárgyak után kutatott.
A bíróság álláspontja szerint, a többszörösen büntetett előéletű és hajléktalan életmódot folytató gyanúsítottakkal kapcsolatban továbbra is megalapozottan lehet tartani arról, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének vagy elrejtőznének a hatóság elől, a bizonyítást veszélyeztetnék vagy a sértettet megfélemlítenék. Emellett fennáll a bűnismétlés veszélye is. Mivel a gyanúsítottak jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodnak, a bíróság távmeghallgatás útján biztosította a gyanúsítottak jelenlétét a zárt ülésen.
A végzés mindkét gyanúsított vonatkozásában végleges.
Hozzászólások