Mint azt hírül adtuk, 10 részes, új műsorsorozat indult Páratlan debreceni párosok címmel az Alföld Televízióban.
A műsorfolyam olyan ismert debrecenieket mutat be, akik együtt is élnek és együtt is dolgoznak: 9 házas- és 1 testvérpárt. Vannak köztük fiatalok és 40 éves házasok is, szóba kerülnek a párkapcsolati, a munkaügyi és az érzelmi szempontok egyaránt.
Debreceni házaspárok kerülnek tehát reflektorfénybe: őszinte, meghitt beszélgetések, párokkal, akik nemcsak a magánéletben de a munkájukban, hivatásukban is egy útra léptek. Párok, akik őszintén mesélik el megismerkedésük történetét, és azt hogyan tudnak a magánélet mellett a munkában is egy sikeres párt alkotni. A párkapcsolat erősíti a közös munkát, vagy éppen a közös munka erősíti a házasságot, többek között erről is kérdezi őket Tóth Edina, a műsor ötletgazdája, a debreceni Devidion Rendezvényszervzés koordinátora.
A Páratlan Debreceni Párosok negyedik adásában július 10-én, szerdán 20 órakor Betti és Moszi lesz a főszereplő a Desperadóból.
Megszeretni Valakit, akinek először csak a hangját hallod, …..
Sorszerű találkozás, egy romantikus szerelmi történet…..
Dalok szívből születnek, Neki…..
Szerelem a zenéből, egy történet, amikor a sors meg van írva?!:))
VIdám beszélgetés Bettivel, a Desperado énekesével, és Moszival, a Desperado zenei producerével! Munkából házzasság, házasságból sok közös munka:)
Tartson velünk! 🙂










Hozzászólások