2011-ben
Magyarország töltötte be az Európai Unió soros elnöki tisztét.
Több mint tízezren tüntettek Budapesten a médiatörvény ellen, illetve a sajtószabadságért.
Három fiatal lány meghalt a Nyugati tér közelében a West-Balkán nevű szórakozóhelyen; a biztonságosnál nagyobb számú személyt engedtek be a zenés rendezvényre, és túl kevés szervező, illetve biztonsági ember volt jelen a rendezvényen. A boncolás szerint a lányok halálát fulladás okozta, ahogy a tömeg összepréselte őket.
Házasságot kötött Vilmos brit királyi herceg és Catherine Middleton a londoni westminsteri apátságban. Az eseményt mintegy kétmilliárd ember követte világszerte.
Amerikai katonák csapást mértek Oszáma bin Láden rejtekhelyére a pakisztáni főváros, Iszlámábád közelében, és végeztek a terroristavezérrel.
A norvég Anders Behring Breivik kettős merényletet hajtott végre Norvégiában. A támadásokban 76-an halnak meg. A támadások során a férfi bombát robbantott az oslói kormányzati negyedben, majd lövöldözést hajtott végre a Munkáspárt ifjúsági szervezetének táborában, Utøya szigetén.
Az ENSZ Népesedési Alapjának becslései szerint a világ népessége elérte a 7 milliárd főt.
Meghalt Garas Dezső és Makovecz Imre.
Rég volt? Nem volt rég?
Megítélés kérdése: mi rengeteget dolgoztunk azóta, hogy 5 éve elindult a hajdupress.hu. De megérte: Önök, olvasók, mondatják ezt velünk. Köszönjük a bizalmat. Továbbra is igyekszünk élni vele.










Hozzászólások