Belső vizsgálatot indítanak, hogy megtalálják a felelősöket azért, ami a német Boris Brejcha budaörsi koncertjén történt.
“A Supernova Techno Kft. bocsánatot kér a 2024. augusztus 24-ei, Budaörsi Reptéren megrendezett eseményen tapasztalt negatív élményekért.
Cégünk prioritása, hogy a szórakozni vágyók rendezvényeinken a lehető legkomfortosabban érezzék magukat, ezért vendégeink visszajelzései alapján belső vizsgálatot indítunk a felelősök mihamarabbi megtalálásának érdekében” – olvasható a koncertszervező cég Facebook-oldalán vasárnap este.
Többórás sorokra, 2000 forintba kerülő félliteres ásványvízre és teljes káoszra panaszkodtak a rajongók, akik ott voltak a budaörsi reptérre szervezett Boris Brejcha-koncerten. A beszámolók szerint többen rosszul lettek a hőségben és a vízhiánytól. Többen jelezték azt is, hogy bejelentést tettek a fogyasztóvédelemnél. Volt, aki azt írta, hogy a mentősök megnyittattak egy slagot a közelükben, mert már látták, hogy sokan kezdtek rosszul lenni.
Forrás: Startlap










Hozzászólások