A hírhedt balmazújvárosi késelés ügyében az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014. decemberében R. A. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Ezt az ítéletet hétfőn a Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta.
Az ítélet ellen a vádlott felmentésért illetve enyhítésért, védője téves minősítés miatt fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2013 decemberében a vádlott munka után a munkatársaival szokásukhoz híven betért egy balmazújvárosi sörözőbe, ahol a sértett és sógora is tartózkodott. A vádlott és a sértett sokáig beszélgettek, leginkább a börtönben eltöltött éveikről. Közben sört és pálinkát ittak, melytől láthatóan ittas állapotba kerültek. A két férfi vitatkozni kezdett, majd a sértett kétszer megütötte a vádlottat. A dulakodókat az ismerőseik választották szét, azonban kis idő múlva újra dulakodás alakult ki közöttük. Ekkor a vádlott előkapta a nála lévő tőrkését és nagy erővel a sértettet bal halántékánál majd bal hónaljánál megszúrta. A sértett erősen vérzett, rövid időn belül már nem volt járóképes. A mentők kórházba szállították. A sértett fejsérülése miatt azonnal életveszélyes állapotba került, azt az idejekorán érkező szakszerű orvosi segítség hárította el, ennek hiányában halála bizonyosan bekövetkezik. A sérüléséből maradandó testi fogyatékosság alakult ki.










Hozzászólások