Bűz és emberek Debrecen szívében

Értem én, remek társaság lehet bármelyikük egy-egy turista, vagy szerelmespár számára. Be lehet ülni közéjük nyugodtan, de őszintén szólva, akar a franc. Hogy mellettük egyek drága pénzért? Kizárt. És ez ismételten nem kivagyiság, nem urizálás, sznob pedig akkor lennék, ha beülnék azok közé, akik mellettük drága pénzért ma is kajáltak.
 

Debrecenben sétálni jó. Évek óta itt élek, itt dolgozom, itt vagyok beteg, itt utazom, itt vásárolok, itt fröccsözöm. A minap – ezen a nyáron is sokadjára – egy kedves barátommal sétáltam sétálón a Hal köz felé, s megint felfigyeltem arra a jelenségre, amire eddig próbáltam nem figyelni (gondoltam, megoldódik, csak átmeneti). Nem kivagyiságból, nem embergyűlöletből, nem érzéketlenségből figyeltem fel a jelenségre, hanem azért, mert már sokadjára döbbentett meg a látvány és a bűz Debrecen kellős közepén, annak szívében.  Konkrétan arra a -számomra megmagyarázhatatlan- jelenségre gondolok, hogy ömlik a szar- és húgyszag az ember orrába egész nyáron. A Városháza tőszomszédságában, a szökőkút körüli padokról, a másik oldalban pedig a város legdrágább étterme mellől. Ennek egyszerű oka pedig nem más, minthogy szerencsétlen sorsú, lecsúszott emberek, ha úgy tetszik, csövesek, hajléktalanok, elveszettek, rászorulók, csodálatosan kisajátíották maguknak ezeket a helyeket. Nem is ok nélkül, hiszen árnyas, romantikus, kellemes. Balhéznak egymással, olykor kérnek is egy kis mannát másoktól, s nem utolsó sorban büdösek szerencsétlenek, mint a hónapos alsónemű. 

Értem én, remek társaság lehet bármelyikük egy-egy turista, vagy szerelmespár számára. Be lehet ülni közéjük nyugodtan, de őszintén szólva, akar a franc. Hogy mellettük egyek drága pénzért? Kizárt. És ez ismételten nem kivagyiság, nem urizálás, sznob pedig akkor lennék, ha beülnék azok közé, akik mellettük drága pénzért most is kajálnak.

Azt is tudom, hogy ember és ember, férfi és nő közt, nem szabad (mostanában) különbséget tenni. Mégis bátran ki merem azt jelenteni, hogy nem éppen Debrecen szívébe való az, ha valaki gyomorforgatóan büdös, és éppen kilóg a nadrágjából legnemesebbnek tartott része, vagy éppen önkívületi állapotban, részegen üvölt ki tudja, kire.

Érdekes kérdés számomra, hogy ki, és milyen szinten lehetne ilyenkor az illetékes-lehetséges megmentő? De láthatóan ez nem érdekel senkit, fölösleges keresgélnem.

A barátom, akivel sétáltam, azt mondta, hogy van olyan magyar város, ahol ezt évtizedek óta nem engedik. Nem nyíltan, nem publikusan, de hatékonyan nem: egyszerűen jön a közteres, vagy a rendőr, vagy akárki, és rendet(!) tesz.

Lehet, ide is csak ennyi kellene. A tilosban parkoló autók kevésbé büdösek és a városképet sem rontják ennyire.

Kopányi Balázs

Exit mobile version