ByeAlex megkapta az augusztus 20-án elmaradt koncertjéért a gázsiját, amit a közösségi oldalán jelentett be. A fellépésért járó honoráriumát a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak ajánlotta fel – milliós tételről beszélt, bár a pontos összeget nem árulta el.
Az énekes már korábban jelezte, hogy a szervezők megtérítik a zenekar gázsiját a szerződésből fakadó kötbérezés miatt. A rá eső részt pedig felajánlja a Heim Pál Gyermekkórháznak, mondván: nem fogad el olyan munkáért pénzt, amit nem végzett el.
Most pedig eleget tett ígéretének, elutalta az összeget, mint írja az esetet lezártnak tekinti és nem haragszik senkire.
„emlékeztek a legendás, lemondott koncertünkre? tudjátok. aug. 20. megkaptuk a szerződés szerinti térítést. ahogy ígértem, a saját részemet már át is utaltam a ‘heim pál kórház fejlesztéséért alapítványnak.’hogy az pontosan mennyi, az legyen egy elegáns titok. ezzel szeretnék az ügy végére pontot tenni, továbbá ismét leszögezném: nem neheztelek és nem neheztelünk senkire!”
írta közösségi oldalán.
„Attól, hogy nem értünk egyet valamiben, még nem vagyunk egymás ellenségei” – fogalmazott ByeAlex.










Hozzászólások