A félvilág ünnepelte tegnap, hogy 30 éve megjelent a Metallica eddigi legnépszerűbb korongja, a csak Fekete Albumként emlegetett lemez, a sorba nem állunk be, mi csúszunk egy napot. Még a metalt nem kedvelők is ismerik, a többek között az Enter Sandman-nel és a Nothing Else Matters táncikával megklipesített, jóval befogadhatóbb, a banda igazi áttörését hozó tételsort.
Kilencvenegy augusztus végét írtuk, Monsters of Rock a Népstadionban, AC/DC, Metallica, Mötley Crüe és Queensryche, nemrég dőlt le a vasfüggöny, teljes szabadság – legalábbis azt hittük. Minden nem jöhet be.
Akkor jött ki napokkal ezt megelőzően az „atyaságosszentmetallica” új lemeze. A Kill ‘Em All, a Ride The Ligthning, a Master Of Puppets és az …And Justice For All után, négy metalalapvetést követően, amitől vért pisált mindenki, annyira jó cuccok.
Faluról vonattal fel a Keletibe, az egyik cimborádat kissé megviccelve, Arany Fácán sűrített paradicsom konzervet megvetetve májkrémként. Durbints Sógor, Stolichnaya vodka, Kőbányai. „Nagy Cipő” barátom nyakában pár számot végignézve, és a The Struggle Within kivételével a „Kis Cipő” által csak lediszkózott albumból ízelítőt kapva, isten nyugosztaljon, barátom, Bíró Peti!
Tudom, ti fent örömzenéltek már az 1986. szeptember 27-én elhunyt Metallica-basszerrel, Cliff Burton-nel, aki ha nem hal meg autóbalesetben „Koppenhága-alsón” a zenekar turnéja közben, akkor ilyen irányt sosem vesz a friscói négyes. De mindig minden másként is alakulhatna, aztán meg van is valahogy. Isten éltessen, Black Album!
(Tamás Nándor)
Hozzászólások