A debreceni Apolló moziban megrendezett 3. Magyar Filmszüret műfaji sokszínűségét mutatja, hogy az egy hét leforgása alatt levetítendő huszonkét alkotás között szerepelt egy művészi igénnyel készült dokumentumfilm is. A Halász Glória rendezte, a Recirquel Társulat mindennapjait bemutató Mi ez a cirkusz? című alkotás a cívisváros azon nézői számára különösen érdekes lehet, akik 2015 őszén ott voltak a Csokonai Színházban a társulat Cirkusz az Éjszakában című vendégjátékán. A film számukra is érthetővé teszi, hogy mi minden mozgatja ezeket a fiatalokat, hogy ekkora teljesítményt képesek nyújtani a színpadon.
A film a társulat eddigi legnagyobb szabású, Meztelen bohóc című előadásának próbafolyamatát követi végig, a kezdetektől egészen a premierig. Vági Bence, a Recirquel vezetője a dokumentumfilm elején beszél a társulat létrejöttéről, a hagyományos cirkuszfelfogástól való eltávolodásuk folyamatáról. Arról, hogy ők nem csupán trükköket akarnak mutatni a közönségnek, hanem minden egyes produkciójukkal egy történetet szeretnének elmesélni, olyan történetet, amely az artisták karakteréből, a létükből, a lényegükből táplálkozik. S hozzáteszi: a most készülő előadás címe senkit se tévesszen meg: természetesen nem szó szerint válik az előadás során meztelenné a bohóc, hanem a különböző rétegektől, álarcoktól való megszabadulásról fognak a test nyelvén beszélni.
A próbafolyamat rögzítése során azonban Halász Glória nemcsak azt az elképesztő fizikai megterhelést kívánja elénk tárni, aminek ezek a fiatal artisták a cél, az előadás létrejötte érdekében nap mint nap ki vannak téve, hanem arra is kíváncsi, hogy a társulat egyes tagjai miért és hogyan választották ezt a nehéz pályát maguknak. Hogy miért akartak artisták lenni, miközben azzal nyilvánvalóan tisztában voltak, mennyi lemondással jár ez a pálya. E beszélgetések során ismerjük meg a társulat bohócát, Lakatos Leonettát, aki elmeséli: kezdetben „csak” artista szeretett volna lenni, ám az egyik tanára figyelmeztette: akinek ilyen karakteres arca van, az ne csak a testével dolgozzon. Így lett Leonetta az a szomorú bohóc, akinek a produkciók közben, emiatt a szerepe miatt mindenki közül a leginkább színészként is jelen kell lennie. A társulat másik oszlopos lánytagja, Veress Zsanett pedig azt az élményét osztja meg a film készítőivel, hogy a ma már kilencven éves Simon Árpáddal, Zsanettnek csak „Árpi bácsival” való közös munka, az artistaművésztől való tanulás mennyi mindent jelentett a számára. Őt például ennek a filmben szintén szerepeltetett tanárnak a hatása tartotta a pályán. A fiúk közül van olyan, aki az apjának szeretne bizonyítani a teljesítményével, annak az apának, aki egyéves korában elhagyta, és egyébként még azóta sem volt hajlandó megnézni a fia egyik produkcióját sem. De van olyan társulati tag is, aki előre gondolkodik: tudja, hogy ebből a szakmából hamar kiöregszik, ezért ő már most vásárolt egy tanyát, ahol a későbbiekben, az artista léte után gazdálkodni szeretne. S van olyan tag is, akit a cirkusz gyerekkori imádata vitt a társulathoz, ami az introvertált, társaságban nehezen oldódó személyisége miatt neki tökéletesen megfelel.
Hiszen ezek a társulati tagok egymásért, egymással élnek. Egyéb kapcsolatokat nem nagyon van lehetőségük és idejük kialakítani, s persze fáradtak is ahhoz, hogy túlságosan élénk magánéletet éljenek. Egymásra vannak utalva, hiszen a nehéz és veszélyes gyakorlatok közben nemcsak önmagukra, de a társaikra is nagyon figyelniük kell.
Ezt az egymásrautaltságot mutatják meg a film próbafolyamaton kívül felvett jelenetei is. Azok a fikciós igénnyel készült, egy romkocsmában, Budapest hídjain, vagy egy százéves ház tetején játszódó etűdök, amelyek egytől egyig azt mutatják: ezeknek a fiataloknak a testművészetük minél professzionálisabb kibontakoztatása, azaz az álmaik előtt valóban csak a képzeletük szab határt.
Ám a társulat tagjainak álmai más szempontból is beteljesülni látszanak: a film végén a már most elképesztő karrierjükbe is bepillantást nyerhetünk. Hiszen a társulat nemcsak a budapesti MÜPA közönségét, s nemcsak a magyar vidéki színházakat hódította meg a produkcióival, hanem az európai és a tengerentúli teátrumok rendszeres fellépője is lett. Franciaországon és Hollandián át Chiléig már több mint százötvenezren látták őket világszerte.
Reméljük, hogy a 2015-ös produkciójuk után a Csokonai Színházban is újra láthatjuk majd őket. Esetleg épp a Meztelen bohóc című produkciójukat.
Gyürky Katalin
Hozzászólások