A tanulmányaik befejezéséhez közeledő, valamint szakmai gyakorlatukat teljesítő hallgatók számára szervezett szakmai tájékoztató napot a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara (DE GTK). A programon a GTK vállalati partnerei is részt vettek. A cégek képviselői előadásaikban bemutatták a pályakezdőkkel szemben támasztott követelményeket, valamint az elhelyezkedési lehetőségeket. A napról az Alföld Televízió is tudósított:
A rendezvényen a hallgatók amellett, hogy átfogó tájékoztatást kaptak a szakmai gyakorlat, a szakdolgozat és diplomamunka védésével, valamint a záróvizsgák lebonyolításával kapcsolatos követelményekről, határidőkről és feladatokról, közvetlenül a vállalati szféra képviselőitől szerezhettek információkat a munkaerőpiaci elvárásokról, a szakmai fejlődés lehetőségeiről és a továbbtanulás jelentőségéről.
Fenyves Veronika, a GTK dékánja, az egyetem oktatási elnöke úgy véli, hogy az alapdiploma megszerzése nem feltétlenül jelenti a tanulmányok lezárását, hanem egy újabb fejlődési szakasz kezdete is lehet.
A rendezvényen a GTK több stratégiai partnere kiállítóként volt jelen. A hallgatók így személyesen találkozhattak a cégek képviselőivel, tájékozódhattak a vállalatok működéséről, az elhelyezkedési és karrierlehetőségekről, valamint közvetlen kapcsolatokat építhettek a munkaerőpiac szereplőivel.
Nyolc vállalati partner – a NEOPACK Hungary Kft., az EY Hungary, a KITE Zrt., a Bürkle Hungary Kft., a Xanga Investment Kft., a PwC Magyarország, a Flowserve Hungary Services Kft. és a Debreceni Sportcentum Nonprofit Közhasznú Kft. – előadást is tartott. A vezetők megosztották szakmai tapasztalataikat, bemutatták vállalatuk tevékenységét, saját karrierútjuk meghatározó állomásait, valamint azt, hogy napjainkban milyen tudást, készségeket és kompetenciákat várnak el a munkáltatók a pályakezdő diplomásoktól.
A rendezvény célja a mesterképzés jelentőségének és hozzáadott értékének bemutatása volt. A vállalati szakemberek saját tapasztalataikon keresztül világítottak rá arra, hogy az alapdiplomát követő továbbtanulás milyen versenyelőnyt jelenthet a munkaerőpiacon, hogyan járulhat hozzá a szakmai kompetenciák elmélyítéséhez, a karrierlehetőségek bővítéséhez és a vezetői feladatokra való felkészüléshez. A rendezvényen csaknem 400 hallgató vett részt.
A GTK november 9-én Mester(i)terv – Jelentkezés, Tudnivalók, Tippek elnevezésű rendezvényén szeretné segíteni a keresztféléves felvételizőket. További részletek.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – ÉE









Hozzászólások