A nyomozó hatóság kihallgatta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2019. április 10-én 8 óra körül egy férfi hívta, és azt mondta, hogy megölte a feleségét. A rendőrök azonnal az egyeki házhoz mentek, ahol megtalálták a sértettet, és elfogták a feltételezett elkövetőt.
A 68 éves nőt mentőhelikopter súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállította.
A 60 éves férfit a nyomozók előállították és gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett. Az egyeki lakos a megalapozott gyanú szerint otthonukban összeveszett élettársával, majd egy késsel életveszélyesen megsebesítette párját. A nyomozó hatóság őrizetbe vette a gyanúsítottat és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
Hozzászólások