Amíg a Jászai-díjas, Érdemes művészt, Csikos Sándort 2017 március közepén, amikor eddigi elismerései mellé megkapta a Kiváló művész-kitüntetést is, Debrecen városa köszöntötte, addig május 19-én, bő kétórás gála keretében a kollégái és tanítványai tették meg ugyanezt. A most hetvenöt éves, kisebb-nagyobb megszakításokkal pályáját végig Debrecenben töltő Csikos Sándort nemcsak kiváló színművészként, hanem tanárként és a magyar líra versmondásokon keresztüli közönséghez való eljuttatásáért is tisztelhetjük.
Művészete ez utóbbi ágáról a május 19-ei esten is megbizonyosodhattunk: Csikos Sándor legkedvesebb versei szavalatával, például József Attila A Dunánál, Csokonai Vitéz Mihály: Az ember a poézis első tárgya, vagy Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című költeményének elszavalásával most is elkápráztatta a közönségét.
A szavalatok közben pedig a leghíresebb, legsikeresebb előadásaiból mutatott képeket és jeleneteket. Láthattunk a legendás, Lengyel György rendezte Az ember tragédiájának néhány jelenetében Luciferként, ahol Ádámként Bertók Lajos, Évaként pedig Majzik Edit volt a partnere, visszanézhettük néhány mondatát Széchenyiként, Németh László Széchenyi című drámájából, vagy jót szórakozhattunk a Plautus: Két bögre kincs című előadásban nyújtott alakításán.
Az esten azonban Csikos Sándor mellett legalább olyan hangsúllyal voltak jelen pályatársai, kollégái és tanítványai is. Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója melegszívű szavakkal köszöntötte a művészt, aztán pedig az a Kossuth-díjas színész, Szilágyi Tibor, akivel Csikos annak idején egy osztályba járt a Színművészeti Főiskolán. Szilágyi Tibor azonban barátja üdvözlése mellett fel is lépett az est folyamán: a Mensáros László életét feldolgozó, az 1956-os eseményekre emlékező, Csikos Sándor rendezte Szélfútta levélből adott elő egy-két jelenetet az alkotás más szereplőivel: Janka Barnabással, Kovács Andrással, Téri Sándorral és Bicskei Istvánnal.
A Mensáros László emlékének megőrzésére létrehívott, Mensáros László két fia által gondozott Mensáros-díjat is ezen az estén adták át. Mégpedig Csikos Sándor mellett Janka Barnabásnak, aki a fent említett előadásban a fiatal Mensárost játszotta, illetve Kovács Andrásnak, aki Darvas Ivánként volt jelen a produkcióban.
A szünetet követően léptek színre Csikos Sándornak az Ady Endre Gimnázium drámatagozatára járó diákjai. Elsőként az a Dánielfy Gergely, aki most felvételizik a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, s már túl van a második rostán. Ő Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című versét szavalta el tanára tiszteletére. A 11. d. osztályos diákok pedig a János vitézből adtak elő egy jelenetet.
Az est – azért, mert Csikos Sándor nagyon jó barátságban volt vele, s rendezte is a drámáját – Borbély Szilárd emléke előtt is adózott, amikor Csikos kollégái a Dea Debrecen című előadásból adtak elő pár jelenetet. A prózai részekben Mészáros Tibor, Mercs János, Vranyecz Artúr, Újhelyi Kinga, Krajcsi Nikolett, Karl József és Homonnai Nóra szerepelt, a zenei részeknél pedig Duffek Mihály, Molnár Zsolt és Jánvári Zsuzsanna közreműködött.
Az est végén a teltházas közönség több percen át álló tapssal köszöntötte a Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Csikos Sándort.
Gyürky Katalin
