Csökmő – Egy sokak által kedvelt programját rendezte meg néhány év kényszerszünet után a Faluház május 12-én. A Dalos május est nevű zenés műsorra este hat órára várták az érdeklődőket a szervezők. A színházterem jó hangulatú klubteremmé változott, ahol az asztalokon mécses égett, zsíros kenyér illatozott hagymával és retekkel, tea gőzölgött a kancsókban. Gál István és Balogh Árpád által vezetett Ciao Bella Party Band biztosította az igényes zenei produkciót. A jól ismert slágereket a közönség is énekelhette, sőt voltak, akik táncra is perdültek. A vidámság mellett akadt megható pillanat is, például amikor Gál István a My Way című dalt játszotta tavaly elhunyt zenész barátja, Kepenyes Pál emlékére. A két zenei blokk közötti szünetben – az újrahasznosítás és környezetvédelem jegyében – újságpapírba csomagolt tombolákat sorsoltak ki a szervezők. Az este igazán jól sikerült, kicsik és nagyok láthatóan jól érezték magukat.




B. Kiss Andrea
Hozzászólások