A Debrecen Drive immár esztendőről-esztendőre meghatározza a cívisváros későtavaszi életét. S nem csupán egy járműbemutatóról van szó, hanem komoly szakmai, hobbi-, és versenyeszközpark bemutatásáról, és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások kínálatáról.
Az Egyesült Államoktól, Európán át, egészen a múlt század Keleti Blokkjának legszéléig bemutatkoznak járművek, gyártók, járműipari szolgáltatások. A Debrecen Drive már önmagában sem egy puszta autó-motorbemutató érzetét kelti, hiszen a méretében a Campus Fesztivállal is jócskán vetekedő rendezvény területére lépve rögtön motorzúgás, különböző cégek kitelepülései, ételek-italok, és a járművilág neves szereplői fogadnak bennünket. Motorosok halált megvető bátorsággal repülnek át a felállított rámpán, míg az egyes autócsodák, legyen az nyugati vagy épp egy Zsiguli, ontják magukból a füstöt és az égett gumi utánozhatatlan illatát. Ezek persze egészen lenyűgöző látvány- és hangelemek, azonban ezen az eseményen e világ mélyére is elkalauzolnak bennünket a szervezők. A Nagyerdei körúton lehetőségünk van szalonúj autókat szemügyre venni, márkákon, márkacsoportokon átívelően, de akár meg is vásárolhatjuk a kiszemelt négykerekűt. Az úgynevezett Katlanon túl, amelyen akrobatashowkat, hazánk könnyűzenei és közösségi média életének neves szereplőivel, így például Koósz Milánnal vagy Ganxsta Zoleeval fémjelzett celebfutamot és különleges bemutatókat tartanak, szlalompálya is várja az érdeklődőket, ezen pedig reggeltől estig égnek az abroncsok.

Valóságos fesztiválhangulatban sétálhatunk végig a rendezvény cégsétányán, amely a Nagyerdei Stadion Északi Rendezvényterén kapott helyet. Itt a járműiparhoz szorosan kötődő eszközparkok gyártói, beszállítói kínálnak nekünk teljeskörű szolgáltatást, legyen szó akár a Schaeffler által szállított csapágyakról vagy a Hankook abroncsairól. A HALL-ban ezúttal nem csak zene szól, de idei újításképp a pedálos és elektromos, méretarányos autómodellek sorakoznak fel. Harmincas évekbeli norvég, pedállal hajtható járgány, illetve szüleink kedvence, az öreg pedálos Moszkvics is elénk tárul. Míg a háttérben egyedülálló gyűjtemény piroslik, Krajnyák Csaba jóvoltából, aki utánozhatatlan Ferrari-ruházati gyűjteménnyel büszkélkedhet – erre még talán Enzo Ferrari is csettintene.
Itt persze nem csupán a vizuális élvezeteknek hódolhatunk, hiszen folyamatosan végigkísérik utunkat a street food kocsik, de a büfék is üzemelnek, ha a tisztelt látogató megszomjazna. A Campusról is jól ismert „kajaudvar” mellett pedig végeláthatatlan tömegével sorakoznak az autó-motorcsodák. Találkozhatunk a legendás Chevrolet Impalával, szemügyre vehetjük a Zsiguli-Lada világának legszebb gyártmányait, kétkerekű fenevadak várnak bennünket, ezek tulajdonosai pedig készséggel állnak rendelkezésünkre, ha kérdésünk támadna. Akárcsak a hatóságok és hivatásos szervek képviselői, hiszen Büntetés Végrehajtási buszba is beszállhatunk, kipróbálhatjuk a tűzoltók hősies munkáját, a Magyar Honvédség pedig még fegyvereket is kínál – no, persze csak kézbevételre, megtöltve azért szerencsére nincsenek ezek a korántsem egyszerű szerkezetek.
A szervezők természetesen mindenkire gondoltak, hiszen a legkisebbek számára is adott a lehetőség egy kellemes nap eltöltéséhez. A járműipari cégek rajzsarokkal, arcfestéssel is várják a legifjabb generáció tagjait, koncerteket hallgathatnak a gyerekek, de a HALL-ban Hot Wheels-kisautóbörzét is felállítottak. A tapasztaltabbak pedig egész nap előadásokon vehetnek részt, járművekkel kapcsolatos tanácsadást kérhetnek szakértőktől, valamint az autó-motorsport jeles képviselőivel, akár a stúdiók arcaival is találkozhatnak, így például Szujó Zoltánnal.


















Hozzászólások