Átadták az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) díjait szombaton Budapesten. A két napon át a Budapesti Műszaki Egyetemen lezajlott döntő résztvevői közül tíz pályaművet ismertek el. Első díjas lett Laskai Szilveszter a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumból.
Az OTIO I. díját három pályamű érdemelte ki, megalkotóik 500 000 forintos egyszeri ösztöndíjat nyertek. Első díjas lett Laskai Szilveszter a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumból, pályaművének címe: Vontatási inverter tervezése SiC félvezetőkkel. Szintén első díjas lett Vida Ákos, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium diákja Gaming Accebility című munkájával, valamint Óvári Ákos és Szőnyi Balázs, a tatabányai Bánki Donát Pech Antal Technikum tanulói Thermográfiai alapon működő vezetést támogató rendszer című munkájával.
A három II. helyezett pályamű 350-350 ezer, a négy III. helyezett 200-200 ezer forintos egyszeri ösztöndíjat kapott. Átadtak továbbá 16 dicsérő oklevelet, valamint 14 tanárt is díjaztak.
“Innováció egyenlő jövőképesség, a receptje pedig a diákok, a tehetséggondozó tanárok és jó egyetemek, kutatóhelyek hármasából áll össze. Ebből tudjuk Magyarországot olyan innovációs nagyhatalommá tenni, amely a hazai kreativitást tudja megmutatni”
mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a díjátadón.
Hozzátette: a tehetséggondozó tanárok számára szeretnék biztosítani a mindennapi szakmai előremenetelt, a diákok számára pedig azt, hogy mindig az életszakaszuknak megfelelő támogatást, ösztönzést, pályázatot vehessék igénybe, hogy sikeres kutatók, innovátorok, vállalkozók váljanak belőlük.
Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Neumann János százhúsz éve született, és idén augusztusban tíz év után Magyarországon tér vissza Európába a Nemzetközi Informatikai Olimpia, amely szintén Neumann előtt tiszteleg.
Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus beszédében nagyon fontosnak nevezte, hogy a mostani díjazottak, a jövő kutatói jó egyensúlyt tudjanak kialakítani saját életükben, a fizikai és a szellemi frissességet egyaránt fenntartsák, mert csak így lesznek képesek a munkájuk során állandó jelleggel visszatérő stressz kezelésére.
“Nem a siker után lesztek boldogok, hanem a boldogság az, ami a siker. Én sem állnék itt, ha életem során négyszer el nem bocsátottak volna az állásomból, még tíz évvel ezelőtt is Amerikában, de ha ez nem történt volna meg, ma nem lenne Pfizer-vakcina sem”
jegyezte meg Karikó Katalin.
Bódis László, a KIM innovációért felelős helyettes államtitkára, a tudományos és innovációs olimpia zsűrijének társelnöke beszámolt arról, hogy az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát ezen a néven először rendezték meg, a megmérettetés elődje az Ifjúsági, Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny volt, amelyet 31 alkalommal szerveztek meg.
“Az olimpiára 157 pályamű érkezett, a zsűri közülük 86-ot ítélt kidolgozásra érdemesnek, a döntőbe pedig 27 került”
mondta Bódis László.
Forrás: MTI
Hozzászólások