A mesterséges intelligencia-alapú szoftverfejlesztések és technológiák területén történő közös oktatási, tudományos és kutatásfejlesztési tevékenységről állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Continetal. A szerződést azt követően írták alá, hogy a nemzetközi vállalat bejelentette, kutató-fejlesztő központot hoz létre Debrecenben.
A partneri megállapodás, melyet Ailer Piroska rektorhelyettes és Lóránd Balázs, a Continental Autonomous Mobility Hungary vezetője látott el kézjegyével, a Debreceni Egyetem Informatikai Karát, a Műszaki Kart, valamint a Természettudományi és Technológiai Kart érinti.
Az aláírás kapcsán Ailer Piroska, a Debreceni Egyetem mobilitási és járműipari képzési központ létrehozásáért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes kiemelte: az egyetem számára stratégiai jelentőségűek a műszaki, az informatikai és a járműiparhoz kapcsolódó területek.
Ailer Piroska hangsúlyozta: a Continental kutatásfejlesztési részlegének debreceni megalakulásával magas hozzáadott értéket megkövetelő tevékenység jelenik meg a városban, amelyhez magasan kvalifikált mérnökökre lesz szükség. Ez erősíti és bővíti a Debreceni Egyetem kutatásfejlesztési témáit, emellett motivációt jelent a hallgatóknak.
Az egyetem és a vállalat egyebek mellett kihelyezett tanszék létesítéséről, duális képzés megvalósításáról, közös tudományos és kutatási célok meghatározásáról, valamint oktatási anyagok közös fejlesztéséről és tudástranszferről állapodott meg. „A Continental Autonomous Mobility Hungary küldetése, hogy elősegítse a balesetek nélküli jövőt. Legfontosabb célkitűzése olyan mérnöki módszerek kialakítása, amelyek utat nyitnak a megbízható mesterséges intelligencia és a szoftverfejlesztés felé. A Debreceni Egyetem kiemelkedő színvonalú és nagymúltú, folyamatosan bővülő mérnöki képzései és a gyorsan fejlődő Észak- Alföldi régió számtalan lehetőséget nyújt a nemzetközi vállalatcsoport számára” – emelte ki Lóránd Balázs, a Continental Autonomous Mobility Hungary vezetője.
Keszte Róbert, a Continental Magyarország igazgatója hozzátette: a Debreceni Egyetem előremutató lépései maximálisan támogatják a Continental tevékenységét. A kutatásfejlesztési együttműködés révén a DE hozzájárul a vállalat innovatív fejlesztéseihez a vezetéstámogató szoftverek területén.
Papp László, Debrecen polgármestere a város és a nemzetközi vállalat kapcsolatának történetét felidézve arról beszélt, hogy a jövő kulcságazata az elektromobilitás és az önvezetés, amelyben kiemelkedő szerepet vállalhat a térség. „A Debreceni Egyetem jelenléte és folyamatosan fejlődő képzési struktúrája nyitotta meg a lehetőségeket a város számára, hogy áttörést érjen el a magas tudásigényű szektorokban” – hangsúlyozta Papp László.
Hegedűs Cecília, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese beszédében a Continental gazdasági szerepének jelentőségét hangsúlyozta, továbbá kiemelte Debrecen beruházásösztönző képességét, amelynek révén csaknem több milliárd euró vállalati tőke érkezett a városba, illetve annak agglomerációjába.
(unideb.hu/HP)
Fotó: unideb.hu










Hozzászólások