A kivitelező részleges munkakezdési engedélyt kapott a debreceni nyugati kiskörút II. üteme munkálatainak megkezdésére.
Hétfőn a debreceni nyugati kiskörút II. ütemének kivitelezése által érintett területeken megkezdték a forgalomkorlátozó eszközök kihelyezését. Az Arany János és a Miklós utca, valamint a Miklós utca és a Török Bálint utca közötti területeken immár tilos parkolni, itt kedden földkitermelés kezdődik. Előzési tilalom, útszűkület és 30 km/órás sebességkorlátozás van érvényben az Antall József utcán, az Arany János utcán és a Miklós utcán. A Szalkai utcán 5,5 méter széles közlekedésre alkalmas út marad, egyébként a munkaterület felől korlátozva lesz, a Nemzetőr utcában pedig megszűnik a parkolósáv. A jelenlegi korlátozások a földkitermelési munkákkal kapcsolatosak és várhatóan 2015. március 31-ig lesznek érvényben.
A nyertes kivitelező társaság, a Duna Aszfalt Kft. nettó 2 milliárd 141 millió forintért vállalta a munkát. A közbeszerzésben szereplő útszakasz az Arany János utcától az Erzsébet utcáig tart, kétsávos út épül 529,5 méter hosszan. Ha minden optimálisan alakul, akkor a kivitelezés augusztus 31-éig befejeződik.
Fotók és videó: Miskolczi János










Hozzászólások