Nem csupán Nemzeti Oltóanyaggyár épül meg a cívisvárosban, hanem egy kizárólag, a koronavírus elleni vakcina gyártására létrehozott létesítmény is.
Az állami tulajdonú ÉMI Nonprofit Kft.-t bízta meg a kormány a Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyaggyár beruházásának irányításával– derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Mint írják, a cég
az építési beruházás generál tervezésének teljes körű, minden szakágra kiterjedő és folyamatos tervellenőri tevékenységét, minden szakágra kiterjedő építési műszaki ellenőri tevékenységét, a teljes beruházás folyamatának nyomon követését, azok lebonyolítói tevékenységét, illetve a mintavételi és megfelelőség-igazolási terv elkészítésének és megvalósításának ellenőrzését végezheti.
A rendeletből kiderül az is, hogy az ÉMI Nonprofit Kft. nem csupán a Nemzeti Oltóanyaggyár beruházásának felügyeletét kapta meg, hanem a Nemzeti Koronavírus Oltóanyaggyárét is, mely – a közlönyben foglaltak szerint- Debrecenben 0204/37 helyrajzi számú ingatlanon épül majd fel, mely a Debreceni Egyetem Agrár Innovációs Parkja mellett van.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kormány idén kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította a debreceni vakcinagyárat, a döntésnek köszönhetően pedig jelentősen lerövidültek a hatósági ügyekre vonatkozó határidők. A februári rendelet szerint
ez kiterjed a Debrecen külterület 0204/37 helyrajzi számú ingatlanra is, és a telekalakítás következtében kialakult területre az oltóanyaggyárhoz kapcsolódó építményekre, infrastrukturális fejlesztésekre, és a beruházáshoz kötött közigazgatási hatósági ügyekre. A beruházással összefüggőnek tekintendő azok az útépítési, közműcsatlakozási és fejlesztési munkálatok is, melyek a projekt megvalósítását elősegítik.
Januárban arról is beszámoltunk, hogy tavaly év végén bejegyezték az Oltóanyaggyár Zrt.-t 5 millió forintos törzstőkével, mely a nemzeti vakcina projektjéért lesz felelős. A magyar vakcinára a kormány 2 milliárd forintos keretösszeget biztosított korábban, ebből 1,6 milliárd a Debreceni Egyetemnek, a fennmaradó összeg pedig az Nemzeti Népegészségügyi Központnak jár, akik tavaly májusban együttműködési megállapodást írtak alá a nemzeti oltóanyag fejlesztésére és egy gyár létesítésére vonatkozóan.
Hozzászólások