Már negyedszer gyűltek össze a debreceniek Térey János születésnapján, szeptember 14-én egykori otthona előtt. Négy év telt el halála óta, azóta hagyománnyá nemesedett, hogy szeptember közepén az író, költő előtt tisztelegnek, s művein keresztül foglalkoznak azzal, mit is jelent debreceninek lenni, mit jelent a debreceniség, hogyan kötődnek a városhoz, a hagyományokhoz. Ezek azok a kérdések, amelyek az írót is foglalkoztatták: műveiben és magánéletében is, és ez a kettő ért össze az idei Térey Könyvünnepen emlékhelyének átadásával.
Június végén érkezett a hír, hogy az özvegy, Harmath Artemisz úgy döntött, a budapesti, Viza utcai írólakás tárgyi hagyatéka költözik a cívisvárosba. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatójának javaslatára Harmath Artemisz Debrecen kultúrájáért felelős alpolgármesteréhez, Puskás Istvánhoz fordult tanácsért, aki megoldást is talált az állomány elhelyezésére. Azt a Méliusz Juhász Péter Könyvtár gondozására bízta, akik a legmegfelelőbb hajlékot, Térey fiatalkorának legkedvesebb kiskönyvtárát jelölték ki a személyes tárgyak otthonául. Egy emlékhelyet hoztak létre, ami a jövőben egy kis kulturális központtá nőheti ki magát: lehetőséget teremt a kutatóknak elmélyedni a személyes tárgyakon keresztül is az életműben, és otthont ad a helyi irodalmi szcénának is rendezvényeik lebonyolítására.
Az Alföld folyóirat és Alföld Stúdió, a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Intézete, a Könyv barátja hálózat és az irodalomrajongók is egyszerre érezhetik sajátjuknak a kuckót, amely a Térey Könyvsarok nevet vette fel, minthogy a Hadházi és Nyíl utca sarkán található.
„Egészen elképesztő lehetőség arra, hogy ne csak egy írói hagyatékot tekintsünk át, hanem egy rendkívül komplex alkotó világába nyerjünk bepillantást a legszemélyesebb tárgyain keresztül”
fogalmazott Puskás István alpolgármester.
Térey mindent erős kritikával szemlélt, szülővárosát sem kímélte – ezt hangsúlyozta az ünnepségen Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke és Demeter Szilárd is. Elhagyta Debrecent és Budapestre költözött, „de ha az alkotás felől nézzük, akkor Térey úgy halt meg, hogy az életközépi félfordulatban Debrecent nézte éppen. Hiánya tehát a városé is” – fogalmazott a PIM igazgatója.
„Most azért vagyunk itt, mert Debrecen visszanéz Térey Jánosra. Minden oka megvan Debrecennek erre a visszanézésre. János nem eszményítette át Debrecent, mint Szabó Magda, hanem megélte. Debreceni volt még akkor is, amikor Budán Kalinyingrádba vágyott és nem mellékesen megpróbált „leszámolni” Debrecennel. Nem megtagadta. Nem elfelejtette. Hanem harcolt a megélt és benne továbbélő Debrecennel azért a Debrecenért, aminek szerinte lennie kellett volna.”
Hangsúlyozta, két irányba indulhatnak el a debreceniek.
„Az egyik, hogy kimondjuk: Debrecen nem van, hanem volt. Hogy a mai Debrecen nem cívisváros, nem kálvinista Róma, amiben idegen test a Református Kollégium, a Nagytemplom, aminek nem része az egyetem. Ez a múltat végképp eltörölni akarók testtartása, az erőszakolt kollektív amnézia gyakorlata – aminek célja és értelme éppen az volt, hogy elvágják a debrecenieket a gyökereiktől. A másik út a nehezebb. Ahhoz Debrecen polgárainak hinniük kell abban, hogy Debrecen nem volt, hanem lesz. És ahhoz, hogy Debrecen Debrecen maradjon, tudniuk kell, hogy mi helyett áll az, ami van, és hogy minek kellene állnia ahhoz, hogy legyen. Hogy tudják, tudjuk, mit jelentett a cívis fogalma, miért nevezték kálvinista Rómának, hogyan alakult ki az a Debrecen, amit még a kommunisták sem tudtak kiradírozni – sem az épített örökségből, sem a lelkekből, sem a szívekből.”
Mint mondta, ezért kell visszanéznie Debrecennek Térey Jánosra. Ezért tartotta indokoltnak, hogy hazakerüljön a hagyatéka.
„Ahogy Térey félfordulatában Debrecent látta, Debrecen adott neki identitást – cívis! -, úgy Debrecennek is látnia kell a remélt jövőben az őt vigyázó Téreyt”
nyomatékosította.
Kéziratok, levelek, díjak, több ezer kötet, régi bútorok, személyes tárgyak kaptak helyet a Térey Könyvsarokban – felbecsülhetetlen értékű hagyaték, s mint ilyen, befogadása nagy felelőséggel jár. Erről beszélt a Térey Könyvsarok megnyitóját megelőző pillanatokban Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Könyvtár igazgatója. Az első lépés, hogy megfelelő körülményeket kell teremteniük a hagyaték gondozásához, ezután jöhet a kutatói munka. Ehhez kapcsolódva elárulta, szeretnék filológiailag is feldolgozni a hagyaték elemeit, megérteni azt a kapcsolati hálót, ami a levelezésekből kibontakozik, s azt, hogy a hagyatékból mi az, ami még publikálható. Természetesen nyitvatartási időben várják a látogatókat is, akik a legszemélyesebb tárgyakon keresztül merülhetnek el Térey világában. Erre már a megnyitó pillanataiban is lehetőséget adtak egy rendhagyó megemlékezésén.
A hagyaték gondozói felkérték Térey három jóbarátját, Gábor Tóth Ildikót, Szirák Pétert és Szénási Miklóst, válasszanak ki egy-egy tárgyat a hagyatékból és azokon keresztül idézzék meg a költő alakját. A híres „Semmibe vezető kapukulcs”, néhány fénykép és egy kazetta került elő a hagyatékból, és megannyi történet bújt elő mögülük.
„Térey nem egy unalmas aktakukac volt, költő mivoltához hozzátartozott a lenyűgöző, komplex személyisége is, éppen ezért nem elegendő úgy emlékeznünk rá, hogy felcsapjuk egy kötetét. Ahhoz, hogy költészete életben maradjon, szükség van az adomákra, emlékeznünk kell rá akár úgy is, hogy felteszünk egy zenét és eszünkbe jut: ez Jánosnak is tetszene”
mondta Szénási Miklós.
A Térey Könyvünnep programjaira egészen szeptember 18-ig várják az érdeklődőket Debrecenben. Az eseméynekről itt találnak részletes tájékoztatót: https://www.facebook.com/events/1238062690215739
Forrás: Debrecen Literature (Szilágyi Szilvia)
Hozzászólások