Augusztus 24-ig szavazhatunk Varga Klárira, hogy elnyerje a Kaszás Attila-díjat. A Csokonai Színház társulatának nagy örömére 2015 után ismét a debreceni teátrum egyik tagja nyerheti el a rangos elismerést! Varga Klári június végén jutott be a háromfős döntőbe. Arról, hogy végül ki kapja meg a 2008-ban alapított díjat, a közönség szavazatai döntenek majd. A Kaszás Attila-díj weboldalán augusztus 24-én éjfélig voksolhatunk a Csokonai Színház művészére.
Az idei szavazási eljárás utolsó fordulójába Varga Klári Jászai Mari-díjas színművész, a Csokonai Színház, Farkas Ignác színművész, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, illetve Nagy Csongor színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának tagja jutott be.
Idén 11. alkalommal adják át az elismerést, amely a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.
A háromfordulós szavazás során a színészkollégák és a közönség hoz közösen hoz döntést. Első körben a magyar nyelven játszó társulatok javasolnak egyvalakit maguk közül a díjra. A második körben a nomináltak maguk közül választják ki a harmadik fordulóba tovább jutó három színművészt. A harmadik körben a döntés a közönségé: két hónapon keresztül lehet szavazni a jelöltekre telefonon, illetve a http://www.kultura.hu/kaszasattiladij/szavazas weboldalon.
Máthé András fotói a Camille és a Nyolc nő című előadásokon készültek.










Hozzászólások