Szóval az úgy kezdődött, hogy egy kedves, mosolygós ázsiai hölgy bejött az egyik belvárosi érzelmi kombinátba. Észak-alföldi, rettenetes angolságommal kisegítettem a pultost, és megállapodtam a hölggyel, hogy kérjen egy Sopronit, mert a sörválasztékból még az itt a legjobb.
Nyilván szóba elegyedtünk, a sörtől nyelvzseni bravúrokra képes az ember. Mondtam, hogy bocsánat, hogy hosszabb beszélgetés helyett kicsit nyomkodom a laptopomat, de „bötűvetőként” ez gyakran megesik velem.
Nem lett volna nő, ha ennyivel megelégszik, kérdezte, hogy hol írok, mondtam, hogy a DEAC Kosárlabda Akadémia sajtós csapatának vagyok tagja, amire elmosolyodott, és közölte, hogy ő pedig a nemrég véget ért U19-es női kosárlabda-vébén volt bíró, és holnapig még marad ebben a csodás városban. Mint kiderült, a játékvezető családneve Lee, nem is én lettem volna, ha nem dobok be egy olcsó, rossz poént, hogy akkor bizonyára rokona Bruce Leenek. Mire ő kapásból, fizimiskámat elnézve, na jó, nevezzük kopaszságnak, megjegyezte, akkor én pedig Bruce Willisnek?
A Dél-Koreából érkezett Miss Lee még érdeklődött, hogy hol tud enni egy jó spagettit Debrecen belvárosában, közben kortyolta a Soproniját, én felvilágosítottam, melyik éttermet ajánlom, és megegyeztünk: ez a szituáció kissé abszurd és teljesen multikulti.
Báró Pierre de Coubertin szavaival élve: „a béke vagy te, Sport!”
(Tamás Nándor)
Hozzászólások