Máthé András Álomkergetők című fotókiállításának megnyitásával pénteken elkezdődött a jubileumi, X. DESZKA Fesztivál Debrecenben. A fotóművész 1987 óta fényképezi a Csokonai Színház előadásait és művészeit. A mintegy ötven alkotást felvonultató tárlatot Gemza Péter, a Csokonai Színház művészeti vezetője nyitotta meg a teátrum Nézőtéri Büféjében 17 óra 20 perckor.
A kortárs magyar drámák seregszemléje idén is arra törekedett, hogy bemutassa a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat. A hazai és határon túli magyar nyelvű színházakban évadonként több mint 400 előadást játszanak, amelyek közül általában 70-90 kortárs magyar darab. Idén népszerű volt a kortárs darabok színrevitele, így a Művészeti Műhely több mint száz produkcióból válogatott.Összesen 17 előadás alkotja a DESZKA felnőtt programját, 7 gyerek- és ifjúsági előadás lesz (GÖRDESZKA), s újdonságként bemutatkozhatnak a színházi képzést adó felsőoktatási intézmények is: az UGRÓDESZKA négy produkciónak ad helyet.
A válogatás a teljes Kárpát-medencére kiterjedt, így a végső programban négy romániai, egy szerbiai és egy szlovákiai kortárs magyar szerzőjű előadás is bekerült az anyaországi és a fővárosi produkciók mellé. Az idei DESZKA Fesztivált – a fotókiállítást követően – Komolay Szabolcs kulturális ügyekért felelős alpolgármester nyitotta meg.
A fesztivál gyermekprogramjának nyitóelőadása a Maya hajója, a felnőttprogramé pedig a Katona Gábor rendezte Camille lesz. A jegyek a Csokonai Színház jegypénztárában válthatók vissza.
A jegyek jelentős része az árusítást követő egy hétben elkelt. A legolcsóbb jegy 850, a legdrágább 4500 forintba kerül.
A DESZKA Fesztivál programja:
Március 19-e, szombat
10 óra: A Kuthy Ágnes rendezte Az új nagyi című, gyermekeknek szóló előadást Elisabeth Steinkellner meséje nyomán Markó Róbert írta. A győri Vaskakas Bábszínház hozta el a fesztiválra a produkciót, melyet a Voljtina Bábszínházban lehet megtekinteni.
11 óra 30 perc: A Csokonai Színház belett-terme minden olyan érdeklődő számára megnyílik, aki részt akar venni a fesztivál előző napi előadásait „kiveséző” szakemberek, az úgynevezett „házi bölcsek”: Árkosi Árpád, Láposi Terka, Nánay István, Térey János, Zsigmond Andrea részvételével zajló igényes beszélgetésen.
15 óra: Hétvége lévén még mindig a gyermekközönségre számít a Markó Róbert rendezte, Pintér Béla írta darab, A sütemények királynője. A Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadása a Víg Kamaraszínházban lesz.
17 óra 30 perc: Sebestyén Aba vitte színre Egressy Zoltán 4X100 című alkotását, melyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói az úgynevezett UGRÓDESZKA program keretében hoztak el Debrecenbe. A programnak a Horváth Árpád Stúdiószínház ad otthont.
19 óra 30 perckor ismét hazai, debreceni „csemegében” lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Horváth Árpád Stúdiószínházba. Az UGRÓDESZKA keretében a színházunk egyik fiatal művésze, a Kiss Gergely Máté írta és rendezte A jegesmedvét lehet ekkor megtekinteni.
21 óra: Weöres Sándor klasszikusát, a Psychét teátrumunk korábbi igazgatója, Vidnyánszky Attila vitte színre. Az UGRÓDESZKA keretében az ő kaposvári színészhallgatói adják elő a darabot a Nagyszínpadon.










Hozzászólások