Színvonalas munkájuk és teljesítményük elismeréseként vehettek át kitüntetéseket a Debreceni Egyetemen, valamint gyakorlóiskoláiban és partnerintézményeiben oktató tanárok. A Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja a pedagógusnaphoz kapcsolódóan minden évben díjazza azokat, akik sokat tettek a kimagasló cívisvárosi tanárképzésért.
– Ez az alkalom kiváló lehetőséget nyújt azon pedagógusok munkájának elismerésére, akik hivatásuk szépségeit és terheit magukénak érzik, és nap mint nap vállukon viszik – fogalmazott Bartha Elek, a Főépület Aulájában tartott ünnepségen. A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: az intézmény kiemelkedő feladata és egyben küldetése, hogy a régió és az ország számára is jól képzett pedagógusokat biztosítson, akik jelentős szerepet töltenek be a jelen és jövő nemzedékének nevelésében. – Nagy büszkeséggel mondhatom, hogy a Debreceni Egyetem az ország egyik legnagyobb pedagógusképző intézménye, egyedülállóan széleskörű oktatási portfolióval – ismertette Bartha Elek.
A cívisvárosi felsőoktatási intézmény 25 osztatlan tanárszakot kínál, 198 féle párosításban, 21 rövidciklusú tanárszakot, 4 szakmai tanárképzést, a tanári továbbképzéshez pedagógus szakvizsgát, és 29 féle szakirányú továbbképzést.

– Egyre fontosabb és megkerülhetetlenebb szerepe lesz a tanárképzésben az egyetemi fenntartású gyakorlóiskoláknak. Olyan kihívások előtt állunk, melyet most még nem tudunk felmérni. A jövő kutatói sem tudják még, hogy 10-15 év múlva milyen munkakörökben és munkahelyeken kell majd helytállni. Erre csak úgy lehet felkészülni, ha olyan nevelést, tanulási képességeket és légkört teremtenek az iskolákban, amely a jövő nemzedékét alkalmassá teszi az újdonságok minél gyorsabb és hatékonyabb elsajátítására – mondta Pósán László, a Magyar Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, aki egykoron ugyancsak pedagógusként végzett az egyetemen, magyar-történelem szakon. Hozzátette: mindebben nagy felelőssége van a pedagógusoknak, és különösen a gyakorlóiskolák oktatóinak, akik mentorálják azokat a hallgatókat, akik ezt a pályát választották.
Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának főigazgatója ünnepi köszöntőjében vázolta a tanárképzés jelenlegi helyzetét, és az elmúlt évek fejleményeit, eredményeit, melyekben kiemelkedő szerepe van a díjazott pedagógusoknak is. – A Debreceni Egyetem gyakorló–és partneriskolai hálózatával, országos viszonylatban is vezető szerepet tölt be. A két gyakorlóiskola, négy feladatellátási helyével, olyan bázist nyújt a hallgatóknak, ahol a megszerzett diszciplináris-, pedagógiai-, pszichológiai ismeretek bővítése mellett, kiváló vezető tanárok irányításával, gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek. Ezúton is köszönjük az intézmények vezetőinek és oktatóinak a kiemelt munkát, amelyet a veszélyhelyzet időszakában nyújtottak – mondta a főigazgató.

A pedagógusok Klebelsberg Kunó-, Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-, Jausz Béla-díjat, és Debreceni Egyetem Emlékérme kitüntetést vehettek át. Emellett idén első alkalommal osztották ki a Hallgatói Önkormányzat Elnökségének Elismerő Oklevelét, melyet a járványhelyzet alatt végzett munkájáért, és példás teljesítményéért egy végzős tanárszakos hallgatónak ítéltek oda.










Hozzászólások