Díjugrató nevét viseli a lovarda

Ákos Ajtony díjugratóról nevezték el kedden a Debreceni Egyetem Kartács utcai fedett lovardáját. A Debreceni Lovasakadémián a névadó ünnepség alkalmával emléktáblát avattak a többszörös magyar bajnok emlékére.

Dallos Gyula az agrártárca miniszteri biztosa úgy fogalmazott: a lovas hozzáállása, lovaskultúrája erkölcsi és szakmai zsinórmérték lehet a hallgatóknak. A szülővárosában elhelyezett emléktábla örökéletűvé teszi a nevét.

Mihók Sándor professzor emeritus hangsúlyozta: a lovarda egy olyan oktatási központ, amely kiválló színvonalon szolgálja ki az egyetem hallgatóinak képzését. Ákos Ajtony munkássága pedig példaértékű lehet a fiatalok számára.

Bács Zoltán kancellár elmondta, az akadémia az egyetem gondozásában az elmúlt 10 évben rendkívüli fejlődésen ment keresztül. A Debreceni Egyetem küldetésének tartja a sport támogatását.

Ákos Ajtony 1944-ben született Debrecenben. Díjugratásban kilenc egyéni magyar bajnoki címet szerzett, míg csapatban nyolcszor nyert. 1976 és 1980 között valamint 1993-tól nyolc évig a magyar öttusa válogatott lovas edzője volt. Tanítványai között voltak Martinek János, Fábián László és Mizsér Attila olimpiai bajnokok.

A névadó ünnepség zárásaként leleplezték a többszörös magyar bajnok emléktábláját is.

Exit mobile version