A lovaglás, a lovassport régóta része a Debreceni Egyetem életének, a jövőben viszont a DEAC égisze alatt is működik majd egy szakosztály ennek a szép sportágnak a kedvelői számára – számolt be róla a deac.hu. Több kiváló díjugrató igazolt az egyesülethez, köztük az ország jelenlegi legeredményesebb versenyzője, ifj. Szabó Gábor.
A Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar vezetése az 1990-es évek közepén karolta fel a lovarda létrehozásának és a lovassport támogatásának ügyét. Az istállók és lovarda tervezésekor a vezérelv az egyetemi hallgatók lovastudása és lótenyésztési ismeretének fejlesztése, idővel a versenyzők kinevelése, illetve lovaglási lehetőség biztosítása volt a hobbilovasok részére. A fedeles lovarda, a 22 angol boksz, az állásos istálló megépítése a 90-es évek nagy fejlesztései voltak.
A jövőben pedig a DEAC égisze alatt is működik egy lovasszakosztály – a klub ezzel kapcsolatban tartott szerdán sajtótájékoztatót a Kartács utcai lovardában, amelynek résztvevői Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, Jávor András, a DEAC elnöke, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője, Szabó Csaba, a lovasszakosztály vezetője és ifj. Szabó Gábor díjugrató voltak.
“A lovaglás és a lovarda is hosszú múltra tekint vissza, a létesítmény több, mint húsz éve tartozik az intézményünkhöz – mondta Bács Zoltán. – Mostantól a díjugratás is szerves része a mindennapjainknak, nagy öröm, hogy olyan ló kerülhetett ide, amely alkalmas arra, hogy az ország legjobb díjugratójával a legmagasabb szinten versenyezzen a DEAC színeiben.”
Az említett versenyló a 12 éves német sportkanca, Mezőhegyes Chabala, amely tavaly került a mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság tulajdonába, és így Szabó Gáborhoz, akivel egyre magasabb szintű versenyeredményei vannak.
“Megkérdezték, hogy miért jó, hogy a DEAC ennyi szakosztályt üzemeltet? Ez a sportolóknak jó elsősorban, hiszen klubunk az egyetemi sportot, az élsportot és a szabadidősportot is támogatja, így mindenki megtalálja a maga számára legmegfelelőbb kikapcsolódást. Külön öröm számomra, hogy ifjabb Szabó Gábor személyében olyan élversenyzőt igazoltunk, akit példaképként lehet állítani a fiatalok elé” – mondta a DEAC ügyvezetője, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna.
A szakosztályvezető, Szabó Csaba középiskolás és főiskolás korában maga is versenyzett díjugratásban. Később díjugrató bíróként tevékenykedett.
A 30 éves ifj. Szabó Gábor Debrecenben született, de Hajdúböszörményben nőtt fel, egyetemi tanulmányait Nyíregyházán végezte, ahol tíz éven át a nyíregyházi Timpex versenyzője volt, majd 2021-ben szíve hazahúzta, és feleségével, Szabó-Máriás Sárával Debrecenben alakították ki lovasbázisukat.
“Debreceniként nagy öröm számomra, hogy végre itthon sportolhatok, képviselhetem a várost és a DEAC-ot. Nagy lehetőség ez számunkra, remélem hosszú és sikeres együttműködés lesz. A rövidtávú terveim között az szerepel, hogy a lovammal, Mezőhegyes Chabalával kiharcoljam a részvételt az idei világbajnokságra. Eddig két vb-n lovagoltam, remélem, idén meglesz a harmadik szereplésem. Az országban maximum tíz olyan ló van, amely stabilan tud 160 cm-es magasságon versenyezni, ebből az egyik nálunk van. Hosszútávú célom az olimpiai szereplés kivívása. A kormány támogatásával márciustól indul a program egy németországi istállóval karöltve, ennek segítségével sikerülhet elérni, hogy harminc év után újra kijusson magyar díjugrató az olimpiára” – világított rá ifj. Szabó Gábor.
Gábor immár tizenöt éve oszlopos tagja a magyar válogatottnak. Kétszeres felnőtt magyar bajnok, nyolcszor képviselte hazánkat Európa-bajnokságon, kétszer a Lovas Világjátékokon, 11-szer világversenyeken. 2017-ben részt vett az Egyesült Államokban, Omahában rendezett Világkupa-döntőn (a díjugrató világkupák 38 éves történelmében ő az ötödik olyan magyar lovas, aki kivívta ezt a kvalifikációt), ahol végül 21. lett. Ötször indult a Fiatal lovak világbajnokságán, megszámlálhatatlan nemzetközi és hazai nagydíj győztese. Tavaly ősszel a Global Champions Tour “Large” körében – ahol a világ legjobb lovaival és lovasaival kellett megküzdenie – fantasztikus versenyzéssel harmadik helyezést ért el, maga mögé utasítva többek között a kétszeres ezüst-, és egyszeres aranyérmes olimpiai bajnokot, Peder Fredericsont is.
Szintén a DEAC színeiben versenyez ifj. Szabó Gábor felesége, Szabó-Máriás Sára, aki Debrecenben született, és azóta is itt él, 2020-ban végzett a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Hajdú-Bihar megye legeredményesebb női lovasa és felnőtt bajnoka.
A DEAC egyik nagy tehetsége, a mindössze 12 éves Fábián Johanna, aki Szabó-Máriás Sára és ifj. Szabó Gábor tanítványa.
Mint a sajtóosztály írja, a DEAC-ba hamarosan újabb versenyzők igazolhatnak. A vezetőség nagy hangsúlyt szeretne fektetni a már említett utánpótlásképzésre, és a tervek szerint a jövőben lovassportot kedvelő egyetemisták is csatlakoznak az egyesülethez.
A szerdai sajtótájékoztatóról az Alföld Televízió bővebben is beszámol ma az Este7-ben!
Fotó: deac.hu
Hozzászólások