Augusztus 11-én este Debrecenben, a Szabadtéri Színpadon látható előadást több szempontból is az ismerősség-érzet hatotta át. A mozi- és színházkedvelő embereknek ugyanis sem Goda Krisztina rendezőt, sem Schell Judit színművésznőt, sem pedig Csányi Sándor színművészt nem kell bemutatni, külön-külön sem, de ami érdekesebb, együtt sem. Hiszen Goda rendezésében a 2000-es évek egyik legnagyobb filmsikere, a Csak szex és más semmi volt az, amelynek megtekintése közben először győződhettünk meg a két művész közötti, a színpadon tökéletesen működő kémiáról, hogy ezt az élményünket tovább erősítse a Thália Színházban látható, fergeteges Esküvőtől válóperig című Béres Attila rendezte bohózat, s ezt még tovább tetézze az elmúlt nyár szintén Goda Krisztina alkotásához kötődő tévés sikere, a Csak színház és más semmi című sorozat.
Ám a most bemutatott, Terrence Mcnally vígjátéka nyomán színpadra álmodott Ketten egyedül című darab a rendező és a szereplők személyén túl a darab amerikai feldolgozása, a Krumplirózsa című film kapcsán is sokakban hívhatta elő az ismerősség-érzetet, hiszen a Michelle Pfeifferrel és Al Pacinóval készült filmet 1991-es keletkezése óta a magyar televíziók is időről-időre előveszik, s töretlen nézőszámmal játsszák. Frankie, a felszolgáló, és Johnny, a szakács egymás iránti vonzalma, s ezzel az egyébként kölcsönös vonzalommal kapcsolatos összes problémájuk, az „összejöttünk, de most hogyan tovább?” kérdése a magyar nézőknek a Csak szex és más semmi után ráadásul motivikus szinten is ismerős lehet, amikor A Ketten egyedül című darabban a magyar filmhez hasonlóan ismét a nő az, aki annyiszor csalódott már, hogy nem akar mást a férfitól, csak szexet, annyit, amennyi épp jólesik.
Ennyi ismerősség-érzet esetén megvolt rá az esély, hogy a Thália Színház két művésze mindezt rutinból megoldja. Megvolt rá a lehetőségük, hogy „hozzák a kötelezőt”, a jól ismert szüzsé egyszerű kibontakoztatását és színpadi kivitelezését, s valószínűleg akkor sem okoztak volna nagy csalódást a nézőknek. De amit itt a Frankie-t játszó Schell Judit és a Johhnyt alakító Csányi Sándor vitt véghez a színpadon, az az ismerős, már-már klisészerű elemeket egyértelműen magasabb szintre helyezte, azaz azonnal csökkentette is a fenti tényezők okozta ismerősség-érzetünket. A zsúfolt, Frankie által bérelt garzonlakásban ugyanis – a Horváth Viktória megálmodta tökéletes díszletelemek között – a férfi és a nő kapcsolatának kérdése a hit és a hitetlenség magasabb szintjére emelkedik. Johnny hitére, aki az élet mindenféle megpróbáltatása ellenére mégis rögtön az első „csak szex” után azonnal hinni tud abban, hogy Frankie az ő párja, hogy ő az a nő, akire egész életében várt. S bár ő is látja, sőt, ki is fejti, hogy van némi „diszkrepancia” kettejük között, mégis a származási körülményeik, az azonos iskoláik, illetve az átélt gyermekkori traumáik alapján sokkal jobban bízik a nő és közötte meglévő „affinitásban”. Ezzel szemben a hitetlen, a férfiakból minden téren kiábrándult Frankie minden lehetséges érvet felsorakoztat amellett, hogy a „csak szexen” kívül miért nem működhet a kapcsolatuk. Hogy miért „sok” neki Johhny, s miért gyors neki az a tempó, amit a férfi diktál.
S a darab remek felépítésének, építkező jellegének köszönhetően a hit és a hitetlenség melletti érvek fokozatosan s egyre drámaiabb formában tárulnak elénk. A kamasz- és fiatal felnőttkori, jelentéktelen, banális anekdoták, melyeket Frankie és Johnny pro és kontra egymásnak mesélnek, csak felvezetői azoknak a kemény és fájdalmas életeseményeknek, amelyek feltárulása és felvázolása a hitük illetve a hitetlenségük alapját képezi. A férfi által bántalmazott, gyermekét magzati korban elveszítő Frankie megrázó története csak a darab végén derül ki, ahogyan az is, hogy Johnny egy elrontott házasság, s két gyermeke „alig-látása” mellett is úgy érzi, hogy sosem késő újrakezdeni. S a két művész színpadi jelenléte, rendkívül mély, minden egyes szót, gesztust, mozdulatot a kellő mértékben nyomatékosító játéka azt eredményezi, hogy mindkét érvrendszert elfogadjuk. Mindkettőt hitelesnek érezzük. Nem tudunk dönteni se pro, se kontra. Döntésképtelenségünket pedig tökéletesen alátámasztja a darab zseniális fináléja. Hiszen a történet számtalan összeveszés és kibékülés után egy reggeli közös fogmosáskor úgy ér véget, hogy nem tudjuk, lesz-e következő együtt-fogmosás. Nyitott marad a kérdés, a hollywoodi happy endet szerencsére messze elkerülve. Csak a lehetőségeket felvázolva, hogy a továbbiakban Frankie és Johnny ketten, azaz külön-külön, vagy kettesben lesznek-e egyedül ezen a világon?
Gyürky Katalin
Hozzászólások