Debrecen ipari minisztere,
– akinek a ’80-as évek vége óta tartó áldásos tevékenysége nélkül nem az lenne Debrecen underground zenei élete és megítélése, ami
– aki nélkül megannyi izgalmas, elgondolkodtató és megkerülhetetlen jelentőségű projekttel lennénk szegényebbek
– aki nemcsak, hogy letett valamit az asztalra, de ő maga az asztal.
Ez a nagy formátumú, ám mégis végtelenül szerény manipulátor be- és kitölti ötvenedik életévét.
A jeles alkalom mellett nem mehetnek el szó és megmozdulás nélkül barátai és zenésztársai, ezért 2023. június 10-én 17 órától méltató beszédekkel, kiállítással és koncertekkel ünneplik a Doktort a Malterben.
Az este menete és az élő szervezetre gyakorolt hatása kiszámíthatatlan, de hogy ne tapogatózzunk a sötétben, íme néhány konkrétnak tűnő időpont és esemény:
– 17:00 és 19:00 óra között egy meglepetés művész meglepetés kiállításának megnyitója,
– Kovács László: Dr.Kondor és a vákuumbomba hatása az emberiségre című prezentációja,
– MrSanta: A kondorizmus társadalmi jelentősége és a válaszutak kibogozhatatlan összefüggéseinek
metamorfózisa című előadása.
– 19.30-tól Kondor Retro Disco (EBM, szintipop, Italo Disco, Industrial)
– Dr.Kondor és Gorzó György (Elektro industrial)
– Dolly Rambo (Városi terrorista zenekar)
– Csabax feat. SaXo Papa (Magyarnóta zenekar)
– DJ Boys Oceanic (HI-NRG Disco)

A helyszínen büfé üzemel, de hamuba sült pogácsát, ropit, kekszet mindenki vihet magával. A belépés ingyenes, de a helyszínen lehetőség lesz becsületkasszás támogatásra.
A rendezvény a Manír szervezésében valósul meg. További részletek a Facebook eseményben, ITT.










Hozzászólások