Egy életre eltiltották a vezetéstől.
Droggal próbálta meg lekenyerezni a vele szemben intézkedő rendőröket egy férfi Hajdúszoboszlón– derül ki a Hajdúszoboszlói Járásbíróság közleményéből. Mint írják,
az 53 éves vádlott 2019. november 25-én 22 óra 40 perc körül Hajdúszoboszlón úgy vezette a tulajdonát képező személygépkocsit, hogy a vezetési képességre hátrányosan ható kábítószer, marihuána befolyása alatt állt. A férfi néhány száz métert tett meg bódult állapotban úgy, hogy még a jármű elakadásjelzőjét is használta és nagyon lassan haladt, majd az út közepén megállt. Ezt észrevette két férfi, akik rászóltak a vádlottra, hogy álljon be a parkolóba, mert akadályozza a forgalmat. A két tanú látta, hogy a vádlott zavart állapotban van, összefüggéstelenül beszélt, ezért segítettek neki, hogy a gépkocsival be tudjon állni a parkolóba, majd értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök intézkedés alá vonták a férfit, aki eközben arról kérdezte az egyenruhásokat, hogy van-e szükségük kábítószerre.
A korábban, 2021. december 2-án megtartott előkészítő ülésen a vádlott először beismerő vallomást tett, később azonban tagadta bűnösségét.
Valami azonban történhetett, mert meggondolta magát, és ismét elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az ügyből tárgyalás lett, a bizonyítási eljárás végén a férfi azt kifogásolta, hogy végleges hatállyal eltiltották a vezetéstől. A közlemény szerint az eltiltás mellett, még
180.000 forint pénzbüntetést is kiszabtak rá.
Meglepetésre az ítélet ennyi visszavont és újra érvénybe lépő vallomás után sem emelkedhetett jogerőre, ugyanis a vádlott és védője fellebbezett a vezetéstől való eltiltás ellen, az ügy másodfokon folytatódik.
Hozzászólások