Egyre több a feldolgozott húsféléket érintő bűntény – írja a Velvet.
Itt van rögtön például R. Ildikó esete. A 36 éves békéscsabai nő akkor bukott le, amikor néhány napja egy műanyag zsákban hurcolt magával 22 szál kolbászt. A rendőröknek azt mondta, hogy a hústermékeket nem sokkal korábban az utcán vásárolta, amiből egy szó sem volt igaz, mert valójában egy nyitva hagyott házrészből szerezte a szajrét.
N. László szájában is annyira összefutott a nyál, hogy egyszerűen képtelen volt fegyelmezni magát. Október 18-án este egy debreceni pizzériába lógott be. Több kiló hússal, tarjákkal és kolbásszal akart távozni, de neki sem jött össze a dolog, mivel a biztonsági őrök kiszúrták.
B. Zsolt 30 éves mindszenti lakos július 20-án egészen fura okból lett kolbásztolvaj: felforrt autója hűtővize. Először csak azért kopogtatott be egy helyi tanyára, hogy segítséget kérjen, de amikor szembesült vele, hogy egy lélek sincs otthon, a helyzetet kihasználva akcióba lépett. Kolbászt, szalmát, szalonnát, bort, pálinkát, sőt egy birkát és egy bárányt is megfújt, ám utóbbi nem fért az autóba, pontosabban: nem tudta begyömöszölni a jószágot.
Durva.
A teljes cikk ITT található.










Hozzászólások