A 108-szoros magyar válogatott Dzsudzsák Balázs 2019-ben futballozott legutóbb a nemzeti csapatban. A DVSC középpályásával készített Magyar Nemzet-interjút olvashatják az alábbiakban.
Mit szólna, ha Marco Rossi meggondolná magát, és mégis esélyt adna önnek, legalább a bő válogatott keretben?
DB: Szerintem óriásit üvöltenék, ha rajta lennék a listán… A viccet félretéve, természetesen hatalmas öröm és büszkeség töltene el, ha újra helyet kapnék a keretben.
Válogatottsági társrekorderként vállalná azt a szerepet is a csapatban, ha csak a kispadon kapna helyet?
Nem számít a rekord. Ha a szövetségi kapitány úgy dönt, hogy akár csak a jelenlétemmel is tudok segíteni a csapatnak, a stábnak és ezt én sem érzem másképp, akkor elképzelhetetlen, hogy ne vállaljam a szereplést és ne tegyek meg minden tőlem telhetőt akár a pályán, akár az öltözőben.
A pályán is tudna még segíteni?
Amikor visszatértem Debrecenbe, eleinte mérkőzéshiánnyal küszködtem, nagyon sokat hagytam ki, és én sem voltam elégedett a teljesítményemmel. A kemény munkának és sorozatos meccsterhelésnek köszönhetően ma már örömmel mondhatom, hogy mind fizikailag, mind mentálisan remekül érzem magam. Szerencsére ez most már nemcsak a gólpasszokban, hanem a gólokban is megmutatkozik.
A másodosztályban nyújtott teljesítményét nehéz reálisan megítélni a nemzetközi elvárásokhoz viszonyítva. Mikor érezte magát legutóbb olyan formában, mint most?
Talán az előző, 2016-os Eb előtti szakaszban voltam ennyire jó állapotban és ennyire motivált. Jót tett a téli felkészülés, amely során kaptunk egy komoly alapot a bajnoki hajrára. Ez nemcsak a játékom minőségén javított, hanem a fizikai mutatóimon is. Ezt a mai világban már nem pusztán a saját érzéseimre hivatkozva mondhatom, hanem azokra az InStat mérési adatokra is, amelyek feketén-fehéren kimutatják, hogy jó formában vagyok. Ezek az objektív mutatókat tartalmazó adatlapok a szövetségi kapitány rendelkezésére állnak minden játékosról, azokat minden szakember és adott esetben a nyilvánosság is megismerheti. Gondolom, ezeknek az adatoknak is súlyuk van a szakmai döntéseknél.
Ha az Eb-re mégsem kerül be a válogatott keretbe, utána lát esélyt arra, hogy az ősztől – várhatóan újra élvonalbeli játékosként – visszatérhet a nemzeti csapatba? Még akkor is nyitott lenne erre?
A válogatott mindig is a szívügyem lesz, szent dolog! Természetesen továbbra is keményen készülök, hogy a teljesítményemmel kivívjam a válogatott meghívót, és soha nem teszek le arról a retinámba égett képről, amely szerint egyszer még telt ház előtt képviselhetem Magyarországot.
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: dvsc.hu










Hozzászólások