Akár A művészet templomai-sorozat újabb epizódját is képezhetné a David Bickerstaff rendezte A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig című dokumentumfilm, hiszen a sorozat többi részéhez hasonlóan ez alkalommal is jeles képzőművészek alkotásaival ismerkedhetünk meg általa. Annak, hogy nem a sorozat része a film, talán az az oka, hogy ez esetben egyetlen kiállításról szól a másfél óra: a londoni Royal Academy of Arts 2016-os tárlatának szépségeibe kalauzolják el a nézőt az alkotók és az általuk megszólaltatott művészettörténészek.
A tárlat célja, hogy olyan művészek alkotásaiba nyújtson bepillantást, akiknél a kert és a kert szépségei különös ihletőforrásnak számítottak. Mégpedig a modern kertté, hiszen – ahogyan azt a dokumentumfilmből megtudhatjuk – a kertről alkotott felfogás egészen a 19. századig nagyon sok változáson ment keresztül. Sokáig az édenkerttel azonosították, a középkorban a királyi udvarok ékességének számított, sőt, a király hatalmának volt a szimbóluma, hogy azután a 19. században nagyban megváltozzon ez a szemléletmód. Ez az időszak ugyanis a modern kert kialakulásának korszaka, amikortól már tudatosan kezdtek kertépítéssel foglalkozni, ezek eredményeit kiállításokon is bemutatták, illetve ez az az időszak, amikortól a növények nemesítését, keresztezését, az úgynevezett hibridizációt is tudományos alapon művelték. Ettől kezdve a kert a civilizáció újjászületésének szimbólumává is vált, olyasfajta hellyé, amely a családi és baráti összejövetelek színhelyeként a kulturális élet fontos szegmensévé is lett.
Ezt a kertre vonatkozó reneszánsz ragadta magával Monet -t is, akinek számtalan – a film magját képező tárlaton bemutatott – kertről, virágokról szóló festménye van. Mégpedig azért, mert Monet nem csak festő volt, hanem kertész is: bárhová költözött, saját kertet is berendezett a háza mellé. Ezek közül a legismertebb – és a művész számára is a legfontosabb – kert a giverny-i, amelynek közepén egy hatalmas tavirózsákkal teli tó is díszeleg.
A dokumentumfilm e kertben is „sétálva” világít rá Monet és a kertje közötti hihetetlen szimbiózisra, amelynek eredménye a kedvenc virágait: a dáliát, a pipacsot, a pünkösdi rózsát megjelenítő festményei. Ám impresszionista festőként Monet nem önmagában nyúlt ezekhez a virágokhoz mint témákhoz, hanem a fényviszonyok változásának tükrében: megfestett virágain a felkelő vagy épp lemenő nap fényét is érzékelhetjük. A kert tehát számára kísérleti laboratórium is volt: a fény és az atmoszféra hatásának vizsgálati színtere.
A tárlat egyik életre hívója azonban azt is elárulta, hogy a kiállítás egyik legfontosabb célja az volt, hogy Monet leghíresebb, a tavon élő vízililiomokat ábrázoló hatalmas, tizenhárom méter hosszú panorámaképét, az úgynevezett Agapanthus-triptichont végre most először teljes egészében a látogatók elé tudják tárni. Monet élete utolsó periódusában, 1915-től egészen a haláláig, 1926-ig dolgozott ezen a triptichonon, amely a felesége és egyik fia halála miatt egyfajta terápia volt a számára. A triptichon sokáig a családja kizárólagos tulajdonát képezte, ezért nem kerülhetett egykönnyen a nyilvánosság elé.
E gyönyörű pannó mellett azonban a kiállítás még számos más impresszionista festő kert-ihlette képét tartalmazza. Például a német Max Liebermannét, aki Monet-hoz hasonlóan szintén saját kertet épített magának a Wannsse-tó partján, s az ott termő virágai ihlették a képeit. Vagy Henry Le Sidaner alkotásait, aki a romantikus kert-koncepciót valósította meg maga mellett, és az alkotásain is. Kedvenc napszakja az alkonyat volt, e napszak fényviszonyai ihlették leginkább alkotásra. De ott van Kandinszkij és Matisse is a tárlaton, két olyan festő, akik elméleti festők voltak, ezért a színelméleteik kidolgozásához tökéletes „alanyok” voltak a virágok. Matisse számára nagyon fontos volt a természetközeliség, és ezt a kertben, a kert által tudta ő is megélni. Mexikóból és más egzotikus tájakról is importált növényeket, hogy a megfestendő képei színvilága még tökéletesebbé válhassék.
Ezek a festők tehát a maguk számára – amellett, hogy a modern kert fogalmát a mai napig hatóan megalkották -, kertjeikkel valódi édenkertet varázsoltak maguk mellé. Az édenkertjeik termései, azaz a kertjük ihlette alkotások pedig azóta az emberiség kultúrkincsét képezik.
Az ezekről a csodálatos kincsekről szóló dokumentumfilmet az Apolló moziban tekinthetik meg.
Gyürky Katalin
Hozzászólások