Ó, ha elringatóznék Honolulura,
mit kezdenék ott azzal az érdes-édes munkadarabbal, amit anyanyelvnek hívnak?
Ha elmennék, mint „Louis az Új-Hebridákra”,
nem értenék azt a veretes regényfelütést, hogy: „az asztalnál négy nemzet képviselői foglaltak helyet”
„Hé, Lulu, ha visszatérek Fidzsiről,”
akkor is csak azt mondhatom, hogy két éve nem hallottam magyar szót, és „két éve már nem látok nőt”
Ha Oranban állomásoznék, mondhatnám-e:
netán platán, netán palánta, netán tán platánpalánta?
Ha potyautasként Ádenig a fejemen állnék potyautasként egy gőzösön, mert tévedésből valami marhák fordítva tették le a hajóládát,
úgy írnám-e alá levelemet, Kiváló 10telettel: a Törökk
Ha elhurcolnának a Sambi-Sumbi szigetekre, akkor ugyanúgy kacagnék,
mint az eindhoveni, kirakatban ülő prostituált – a legszebb mind közül -, aki két kiintegetés között olvasott? Ránéztem a könyvre: Rejtő Jenő. Magyarul.
Vajon volna merszem „leponyvázni” bármit is Batáviában?
Vagy itthon merülnék egy feneketlen tóban életuntig lefelé bukva, s lennék nyelvünk legmélyebb, eltorzult, silány bugyrait alig résnyire nyílt számmal, vak barlangi ragadozó hüllőként sóvárogva nyalogató magyar?
(Tamás Nándor)
Hozzászólások