Több tucat iskola, közintézmény és vállalat csatlakozott ebben az évben is a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének kezdeményezéséhez, a Csoki Gyűjtő Akcióhoz. A szervezők célja idén is az, hogy több száz nehéz sorsú gyermek karácsonyát tegyék szebbé és édesebbé. Az akcióról kedden többek között Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Kőr Dáma egyesület elnöke, Buzás Lajos, a BAGE elnöke és Átányi Ajtony, a Fórum centermenedzsere tartott sajtótájékoztatót a debreceni Csapó utcai bevásárlóközpontban.
A 2014. évhez hasonlóan ez évben is több gyűjtőpontot építenének ki egy nagy és egységes hálózat formájában. A program fő gyűjtőhelye idén a Fórum Debrecen, ahova egy nagy gyűjtőládát helyeznek ki. Az akció záró rendezvényét a LOVARDA Hallgatói Kulturális és Konferenciaközpontban (2015. december 15-én 17.00 órától) rendezik meg, ahova közel 1000 nehéz sorsú gyermeket hívunk majd meg.
Az átadó ünnepségen részt vesz Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere, valamint Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is. A rendezvényen az édességek átadása mellett a gyermekek találkozhatnak majd újra a Mikulással is, valamint zenés gyermekműsorral és sztárvendégekkel is meglepik őket. A szervezők kitűzött célja, hogy idén is egy nagy közösségi összefogás keretében varázsoljanak mosolyt a nehéz sorsú gyermekek arcára.
Csatlakozás a Csoki Gyűjtő Akcióhoz
Idén is várják munkahelyek, iskolák, egyéb intézmények jelentkezését, ahol kollektíven szeretnének gyűjteni édességeket a nehéz sorsú gyermekek részére. Idén nem helyeznek ki ládákat az intézményekbe! A csatlakozó gyűjtőpontok közösségei kollektíven gyűjthetik az édességeket. December 9. és 11. között a Csoki Gyűjtő Akció Mikulása körbejárja a gyűjtőpontokat üres puttonyával, hogy összegyűjtse az iskolák felajánlásait, amit az átadó ünnepségre kismanói becsomagolnak a nehéz sorsú gyermekek részére.
Fotók: Miskolczi János
Kapcsolat:
Buzás Lajos – Bihari Állami Gondozottak Egyesülete (társszervező)
csokigyujtes@bage.hu | 0630 213 79 86 | http://www.bage.hu/csokigyujtes | http://www.facebook.com/csokigyujtes










Hozzászólások