Március 28-án pénteken rendezték meg a harmadik Mini Edukációs Szakmai Napot a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában, melynek csaknem 200 hallgatója egy workshop keretében találkozhatott több mint 30 vállalat képviselőivel. Az eseményen az Alföld Televízió is ott volt:
A hazát és annak fejlődését szolgálni nagyszerű dolog. Öröm számunkra, hogy a Magyar Diplomáciai Akadémia a Debreceni Egyetembe és gyakorló gimnáziumába helyezte bizalmát
jelentette ki Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a III. Mini Edukációs Szakmai Nap sajtótájékoztatóján.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese leszögezte, hogy Debrecen mint egyetemváros, gazdasági és kulturális központ nem maradhat ki a Magyar Diplomáciai Akadémia országosan meghirdetett programjából.
Célunk, hogy megtaláljuk azokat a középiskolás diákokat, hallgatókat akik a jövő diplomatái lehetnek, és szolgálhatják ennek az országnak az érdekeit
hangsúlyozta a miniszterhelyettes.
Magyar Levente kijelentette, hogy szeretnének minél több debreceni diákot, illetve hallgatót bevonni a külügyi utánpótlásnevelésbe, azáltal is, hogy bemutatják számukra a térség cégeit, szélesebb látókört biztosítva így számukra.
Az egyetemmel és a városban működő nagyvállalatokkal közös céljaink elérésében nagy lehetőséget jelent a Magyar Diplomáciai Akadémia képzési rendszerének integrálása a debreceni közoktatásba
fejtette ki Papp László, Debrecen polgármestere.
Denichné Hajdu Tímea, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája főigazgató hozzátette, hogy a III. Mini Edukációs Szakmai Nap egyedülálló lehetőséget teremtett a térség középiskolai – többségében 11. és 12. évfolyamos diákjai számára, hogy betekintsenek kisebb és nagyobb vállalkozások működésébe. Kiemelte: a pedagógusok feladata a képességek fejlesztése, a motiválás és a használható tudásanyag átadása mellett kötelességük segíteni a diákokat a továbbtanulási céljaik, jövőképük kialakításában.
Debrecen történelméből fakadóan olyan település, amely erős erkölcsi alapokon, erős magyarság tudattal él
mutatott rá Bács Zoltán.
Az egyetemi vezető megjegyezte: ma már több mint 7600 külföldi hallgatója van a DE-nek, amely arra törekszik, hogy a 138 országból érkező diákjai megismerjék Magyarországot, és ne csak itt tanulók legyenek, hanem képviseljék is hazánkat. Ez a szellemiség pedig egyedülálló – tette hozzá Bács Zoltán.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – ÉE










Hozzászólások