Kolóniák helyzete a környéken
A kóbor állatok kölykei is az utcára születnek, ahol balesetet szenvedhetnekés ki vannak téve bántalmazásnak. Nehéz dolog állatvédőnek lenni és állatvédőként „szent célt” találni. A DeCi-sek, ahogy a cívis körökben nevezni szokták őket nevük vicces rövidítéséből, úgy találták, sokan mentenek állatokat innen-onnan, de még könnyebb lenne, ha nem kellene menteni, éjszakákon át aggódni a senki bársonytalpúi miatt, szenvedésüket látni, elveszteni őket. Így vált az ivartalanítás az egyesület fő céljává.
Mivel így is rengeteg balesetet szenvedett vagy beteg állatról kapnak bejelentést, így természetesen segítenek, ahol tudnak (ellátás, oltás, biztos helyre juttatni), bár ez nem tartozik szervesen a tevékenységi körükhöz. 2016-ban közel harminc cica került gazdihoz segítségükkel. Legtöbbször utcán élő, abszolút esélytelen egyedeknek sikerült jobbá tenni az életét. A cicák oltására, kezelésére, műtétjére és gyógyszerekre 1.120.680 forintot költöttek 2016-ban.
Gazdis ivartalanítási akció
De nem csak a kóbor állatok kölykeivel lehet baj, gyakran a házhoz született kicsinyek is az utcára kerülnek, így a komplex megoldás érdekében 2014 évben elindították a gazdis ivartalanítási akciót (akkor 12 cica gazdijának segítve ezzel), mely egyedülállóan támogatja a gazdikat a felelős állattartásban, a hozzájárulás mértéke nagy segítséget jelent a gazdiknak abban, hogy ivartalaníttathassák házi kedvencüket. Az ötlet a lakosság igényeként született meg, az egyesület egyedi kuponok formájában nyújtja az elnyert segítséget a pályázóknak. Persze néha van olyan eset, amikor az Egyesület teljes szolidaritást vállal, és állja a teljes költségeket, mert indokolt. Sajnos gyakran az emberek elfelejtik, hogy ilyen célok mögött egyszerű emberek állnak, átlagos fizetéssel, nem pedig egy szolgálatkész bank. Néha nehéz rendet tenni a fejekben, hogy az állatvédők ruhája alatt nincs S betűs köpeny; csak ők aktívan szerepet vállalnak a közösség érdekében.
A következő évben már 68 jelentkező volt, és abból 48 (29 nőstény és 19 kandúr) cica került ivartalanításra. Tavaly már 86-an jelentkeztek a pályázatra. Általában a cicák kétharmada nőstény. Bevett szokás az Egyesület részéről, hogy aki a pályázati feltételeknek megfelel, megkapja a lehetőséget. Sajnos ilyenkor sem mindenki él ezzel, pedig indokolt esetben az elnyert ivartalanítási kupont lejárata egyszer meghosszabbítható. 2016-ban 887.400 forintba került csak a Gazdis ivartalanítási akció.
A Debreceni Bike Maffiával együttműködve hajléktalan, illetve rászoruló személyek cicáinak ivartalanítását is megkezdték. Eddig 7 nőstény cica került ivartalanításra. A projektet 2017-ben is folytatni fogják.
Milka története
„Volt egyszer, hol nem volt egy Milka cica, aki közelebb hozta az embereket, s a rideg ködös őszben, meglepetést, örömöt, reményt hozott összetört emberek arcára. Boldogságot, erőt adott a mi szívünknek.
Milka a Szávay úti hontalan szálló „vendégeinek” a cicája, egy másik macska és egy kutya társaságával együtt. Ezek az emberek a szállón esélyt és reményt kapnak egy új életre. Dolgozniuk kell, kapnak egy kis fizetést érte, amiből gazdálkodhatnak, készülhetnek arra, hogy talán hamarosan „visszatérhetnek az életbe”. Nem tudom, mi lehet számukra a jó… de ahogy megismertük őket, túl értékesek ahhoz, hogy visszatérjenek „közénk”.
Ezek az emberek látták, hogy Milka cica kölykeit nehéz jó helyre juttatni, így a kis semmi fizetésüket elkezdték arra gyűjteni, hogy ki tudják fizetni az ivartalanítását. Közben ránk találtak, de nem követelőztek – ahogy azok teszik, akiknek futná rá – csak segítséget kértek. Mi természetesen segítettünk, de ők emellett is beleszálltak a műtét költségeibe. Csodálkoztunk, hisz az állatmentésben nem ehhez szokik az ember, hanem egymásra mutogató, nem a megoldást kereső, állandóan vádaskodó emberekhez. Hozták és vitték Milkát a rendelőbe, megoldották a kihívást…
És mi nem hittünk a szemünknek… így úgy éreztük, ezek az emberek különösen értékes, példamutató, felelősségteljes magatartásuk miatt megérdemelnének egy csodás meglepetést. Összefogtunk, mindenki bevásárolt, és összeraktunk meglepetéscsomagokat. Olyan dolgok kerültek bele, amik segítséget (étel, ruha…) vagy örömet (csoki, kávé…) jelenthetnek nekik. Milka cica sok-sok finomságot kapott, amiért összehozott minket.” (Az egyesület honlapjáról)
Szoboszlói oltási program
Tavaly októberben záródott egy oltási program, amelyet Hajdúszoboszló város önkormányzatával együttműködésben, a város által rendelkezésre bocsátott 100 000 Ft anyagi támogatásból valósítottak meg. A város vezetése előtt is ismert volt a túlnépesedő utcai macskák problémája, így örömmel vették az Egyesület javaslatát egyrészt a nem kívánt szaporulat megelőzését célzó ivartalanítás, másrészt a betegségeket megelőző oltások tekintetében.Az oltásokat Dr. Török Zsuzsanna állatorvos végezte augusztus – október közti időszakban négy alkalommal a helyszíneken. A védelem mellett a cicák mikrochipet is kaptak, a könnyebb beazonosítás végett. Sokkal könnyebb a város(anyagi és erkölcsi) támogatása mellett végezni ilyen típusú munkát.
Ahol kasztramentesen láthatóak vagyunk
Az Egyesület igyekszik növelni ismertségét, illetve minél több rendezvényen a felelős állattartásra felhívni a figyelmet és az ivartalanítást népszerűsíteni,így évek óta részt vesz (Campus Fesztivál) illetve rendez saját rendezvényeket (MacskaZoona az állatkertben, Mentett Cica Szépségverseny online felületen, KupaAKCIÓ – mindig lehet nekünk gyűjteni).
Szóval vannak emberek, akik bár nem tűzik a mellükre az S betűt, de munka és család mellett is vállalják, hogy hóban, fagyban, zuhogó esőben is csapdázzák a macskákat. Néha kis segítség is felér egy deci szeretettel, így senki ne feledje, hogy egy százalékát, akár nekik is ajánlhatja. (Adószámunk: 18504743-1-09)










Hozzászólások