Jó hangulatú konyhai beszélgetésekből indult a műsor ötlete, mely mára több ezres feliratkozó bázissal rendelkezik.
Egy évvel ezelőtt ezen a napon debütált az Alföld Televízió új műsora, a CSAK MONDOM. A formátum igazán különlegesnek számított a televízió kínálatában, mert egy – akkor még –
négyfős szerkesztő-műsorvezetői csapat tárgyalt ki vendégek nélkül a kamerák előtt éles vitát kiváltó aktualitásokat, pikáns témákat és sokakat érintő kérdéseket.
Az induláskor is készített interjút portálunk a főszereplőkkel, akik izgalommal és nagy tervekkel vágtak bele a közös munkába.
A csapatból Lovassy Dettit a Veled utazom, Orosz Évit a Stáblista, míg Babik Barbit az Időkapszula című műsor révén már ismerhették a nézők, Nagy Kornél, a quartett egyetlen férfi tagja viszont itt mutatkozott be képernyőn.
12 hónap alatt szép ívet jártak be a nézők szeme láttára. Talán sokkal nagyobbat, mint azt az elején hitték.
Egy év alatt
- 213 téma volt terítéken
- több mint 800 ezer megtekintést könyvelhettek el a legnagyobb videómegosztó portálon
- és több mint 3800 feliratkozó követi a tartalmaikat.
Egy év alatt
- bejártak magasságokat és mélységeket,
- nevettek és sírtak is a kamerák előtt,
- olykor pedig vitatkoztak vagy – ritkább esetben- egyetértettek.
Sajnos a felvételeken látható széles mosoly mögött fájdalom is húzódott. Októberben a csapat hosszú betegség után elvesztette egyik tagját,
Babik Barbit.
Akkor egy hónap türelmi időt kértek a követőiktől, hogy megtalálják a helyüket, és a további útjukat nélküle. Végül decemberben ismét kamerák elé ültek, és azóta is csak mondják, egyre nagyobb nézői bázis előtt. És hogy hogyan értékelik ezt az egy éves maguk a műsorvezetők?

Nagy Kornél
Egyrészről hihetetlen, hogy máris eltelt egy év, ugyanakkor már annyira a mindennapjaim része ez a műsor, hogy nem is emlékszem milyen volt előtte. Emlékszem egy éve ilyenkor nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz ez az egész, mert nem tudtam mennyire fogja érdekelni az embereket, másrészt
először ültem úgy kamera előtt, hogy részben én voltam a fókuszban.
Biztos voltam benne, hogy mi nagyon élvezni fogjuk, de azt hittem, hogy nagyon sokáig csak ilyen 10-20 megtekintéssel pörögnek majd a részek. Szerencsére nem így lett, egyre többen kezdték nézni és egyre több komment jött a részekhez. Sokszor poénkodtunk is egymás között, hogy
Na, ki csinált ennyi álprofilt?
Szerintem ebben a műsorban kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz. A témák miatt sokszor beszélgettünk olyan dolgokról, amiket talán sosem kérdeztünk volna meg a másiktól, itt azonban megnyíltunk egymás és a nézők előtt is. Sőt egy-egy rosszabb napot is jobbá tudott tenni a sok vicces és érdekes téma.
Elképzelni se tudom, hogy hová juthat ez az egész. Egy év alatt azt gondoltam néhány száz emberhez jutnak majd el a tartalmaink, úgyhogy igazából a magam részéről azt tudom mondani, hogy kiélvezem minden percét és örülök annak, hogy a részese lehetek.
Természetesen nem fogunk a babérjainkon ülni. Úgy gondolom, hogy mindannyian szeretnénk még jobbá és élvezhetőbbé tenni a műsort. Az első részekhez képest rengeteget fejlődtünk.
Ezt szeretnénk tovább vinni, illetve változatos tartalmakat is igyekszünk majd a nézők elé tárni. Sok ötlet érkezik a többi kollégától is, jó látni, hogy ők is lelkesek.

Orosz Évi
A csapatban én vagyok az örök pesszimista, aki már az induláskor úgy nyilatkozott: ha egy év elteltével lesz 100 feliratkozónk a YouTube-csatornánkon, akkor már bontom is a pezsgőt. Azóta is nehezen térek magamhoz, hogy ezt a 12 hónapot
több mint 3800 feliratkozóval zártuk, a részek alatti interakciók mennyisége pedig megint csak elképesztő számomra.
Szeretem, hogy nem csupán a személyes élményeiket osztják meg velünk a nézők, de szoktak velünk vitatkozni is. Olyan szempontokat mutatnak meg egy-egy téma kapcsán, amire épp ott, az adás felvételekor nem is gondolunk, de később beépíthetőek egy másik beszélgetésbe, így elindulhat egy párbeszéd a képernyőn keresztül.
Az ismerősi köröm is már a köszönés után a műsorral szokott indítani. Rendszeresen kapom a kérdéseket, hogy
Mi lesz a következő téma? Hogy zajlik a felvétel? Tényleg olyan sokszor csípkelődünk az életben is egymással, mint adásban?
Az ilyen kérdések mindig igazolják, hogy az a szimpátia és jó kémia, ami köztünk van érződik a képernyőkön keresztül is.
Rengeteget tanultam a műsornak köszönhetően. Sokkal nyíltabban kommunikálok a kamerák előtt, mint korábban, a szeretetteljes légkörnek hála pedig félsz nélkül engedem bele magam bármilyen témába, hisz tudom, hogy a stáb azonnal reagál minden felvetésre, elejtett poénra, odaszúrt élesebb megjegyzésre. Az sajnos hatalmas szívfájdalom az egész csapatnak, hogy Barbi már nincs köztünk, hisz fantasztikusan rezonált ez a négyes mindenre, ami a kamerák előtt történt. Bízom benne, hogy büszke lenne ránk, és méltóképpen tudjuk tovább vinni azt, amit vele együtt kezdtünk el.
Ahogy mondtam korábban, örök pesszimista vagyok, de a CSAK MONDOM mégis megtanított arra, hogy amibe 100%-ig beletesszük az energiát, örömet okoz és értéket képvisel számunkra, az visszahozza a befektetett munkát. Remélem a következő évértékelő cikkben, már – a műsornak hála-
örök optimistaként hivatkozhatok magamra.

Lovassy Detti
Sűrű volt a műsor első éve, főleg a kezdetek, az első egy hónap, amikor gyakorlatilag a CSAK MONDOMMAL keltünk és feküdtünk. Emlékszem sokszor még
este 10-kor is arról cseteltünk, mit hogyan kellene csinálni, mitől lenne még jobb, miről lenne érdemes beszélni. Mivel az első perctől imádtuk és hittünk a projektben, ez felülírt minden fáradságot. A közös munka mindig gördülékenyen ment, köszönhetően annak a ritka összhangnak és barátságnak, ami már jóval a CSAK MONDOM előtt kialakult közöttünk. Még ha voltak is eltérő nézőpontok, az végső soron csak előre vitte a dolgokat.
Mindig kis lépésekben gondolkodtunk, lassan, de céltudatosan építkeztünk. Az első 500 feliratkozónak, majd az 1000-nek is borzasztóan örültünk.
Ha jól emlékszem utóbbinál pezsgőt is bontottunk.
Sosem támasztottunk nagyratörő elvárásokat, hogy mennyi követőt vagy nézőt szeretnénk a csatornának. Hétről hétre mindent beleadtunk, mindenki a maximumra törekedett saját magával szemben, és csak reméltük, hogy ez – azon túl, hogy élvezzük – nézőszámban is nyereséget hoz. De sosem akartunk semmit görcsösen. Szeretném, ha a műsor még sokáig futna. Mi ezután is azon leszünk, hogy fejlődjünk, és élvezettel nézzenek, hallgassanak bennünket. Hogy együtt nevessenek, vagy épp elmélkedjenek velünk.
Jó lenne, ha a közeljövőben sikerülne ismét négyfősre bővíteni a csapatot. Bár jelenleg még semmi biztosat nem tudunk, de én örülnék, ha a nemek aránya kiegyenlítődne és egy fiú csatlakozna hozzánk.
Emellett szeretném, ha a stábbal a Campus Fesztiválon kívül más külső helyszínekre is ki tudnánk települni egy-egy felvétel erejéig. És bár ez technikailag komoly logisztikát igényel, mégis megéri, mert teljesen más energiája van egy stúdión kívüli beszélgetésnek, pláne, ha közönség is van. Bízom benne idővel rendszeresíteni tudunk ilyen alkalmakat.
A fentiek alapján egy biztos: 2025-ben is csak mondja majd a magáét a triumvirátus, a tőlük megszokott nyíltsággal, őszinteséggel, lendülettel és szenvedéllyel. Hogy ki lesz a negyedik, aki csatlakozik majd hozzájuk a stúdióban, azt egyelőre nem tudni, de a kémia elengedhetetlen lesz majd a választáskor.
@csak.mondom7 Egyévesek lettünk🎂❤️ #fyp #fypシ゚ #neked #fypシ゚viral #reels #shorts #viralvideo #csakmondom #nekedbe @alfoldtelevizio
♬ eredeti hang – CSAK MONDOM
Idén is egymást érik majd a polgárpukkasztó témák, a harsány vélemények, a heves összezördülések és a nagy összeborulások is. A születésnap alkalmából ráadásul










Hozzászólások