A nyár premierek szempontjából is uborkaszezon, lasszóval kell fogni a számunkra kedves műfaj aktuális újdonságait. Thriller-rajongóként nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam az Apolló Mozi kínálatában a Bezárva című filmet D.J. Caruso rendezésében, azonban a pulzusom meglehetősen hamar visszaállt a normál tartományba. Kritika.
Pár napja került fel az Apolló Mozi palettájára a Bezárva című thriller. A történetet illetően nem kell spanyolviaszra készülni, hiszen sok olyan alkotással találkozhattunk már, amiben a főhősnek felülemelkedve korlátain egy szorultnak tűnő helyzetből (vagy épp helyiségből) kell kijutnia szinte bármi áron. A bejáratott formula adott volt, a film azonban nem tudta kiaknázni a lehetőségeket megfelelően.
D.J. Caruso (Sasszem, Disturbia) neve sok filmrajongót beültetett a vetítésekre (többek között engem is), hiszen láttunk már tőle igazán elmés és hátborzongató thrillererket. Személy szerint nálam az is piros pontot ér, ha egy rendező a széleskörű ismertség peremvidékéről castingolja össze a színészi gárdát, így nagy reményekkel vettem meg a popcornomat a kezdés előtt. A feketeleves előtt azonban íme a sztori:
A történet főhőse Jessica, valaha volt kábítószerfüggő, aki két kicsi gyerekével szeretne új, szertől és exférjtől mentes életet kezdeni, távol jelenlegi lakhelyüktől, a nagyi (Nana) házától. Az ötlethez azonban az exnek is van egy-két szava, és – ahogy az előre megjósolható- nem lesz egyszerű a tiszta lappal indulás.
A történet egy erős bibliai képpel indul, rothadó almák hevernek mindenütt a kertben, melyekbe csupán a kukacok járnak morzsapartizni, az élet semmiképp. A cefrébevaló gyümölcsök között pedig mezitláb rohangál Lainey, Jessica idősebb gyereke.
A néző a pakolás utolsó fázisaiba csöppen bele. Minden készen áll az indulásra, az anyának már csak a kamrát kell kirámolnia. Közben klisésen szól a metál zene a háttérben, mintha egy volt függő nem is hallgathatna más zenét. A színek baljósak, a kamera hosszan elmereng a kamrán, valahányszor arra van dolga a főszereplőknek. A történet ott kezd bonyolódni, mikor Jessica rosszul támasztja ki a kamra ajtaját, így sikeresen bezárja magát, míg a két 5 év alatti, magatehetetlen gyereke ajtón kívül reked.
Mit tesz ilyenkor a legtöbb szülő? Felhív valakit, hogy segítsen. Ha nincs senkije? Felhívja a hatóságokat. Jessica azonban más módszerhez folyamodik, megkéri a kislányát, hogy csapja fel apja szerszámosládáját és hozzon mindent, ami mozdítható. Közben színre lép az apa pedofil barátja kíséretében, így pár perc alatt a békésen pakolászó háromfős családtól eljutunk
a bántalmazás különböző aspektusaiig.
2022-ben ezek a témák aranybányák lehetnének. Itt azonban mindennek csak a felszínét látjuk. Rohamtempóval haladunk a bonyodalom felé, a film első negyedórájában már a kamrában találjuk magunkat csukott ajtó mögött. Mindezt indokolhatja a rövid, mindössze 89 perces játékidő, de kicsit azt az érzést kelti, mintha gyorsan túl akart volna esni a rendező a kötelező körökön.
A főszereplő játéka sem hagy maradandó nyomot, még akkor sem érzi át az ember egy volt kábítószerfüggő vívódásait, amikor egy adag metanfetaminnal szorul be a pár négyzetméteres helyiségbe.
Amíg Jessica a kamrából próbál kijutni, a többi szereplő pedig kapcsolatot teremteni vele, az ajtó alatti résen keresztül nyit nekünk ablakot a külső cselekményekre a rendező. Ezzel ügyesen beszűkíti a néző tudatát, irányítja a figyelmét, ezt az ötletes lépést azonban megtörik a logikátlan események.
Jessica tüzet gyújt a kamrában, hogy megmentse az ajtó túloldalán bajba jutott kislányát. Füst azonban nem keletkezik (hisz akkor viszonylag hamar megpecsételődne a sorsa abban az apró, ablak nélküli helyiségben, ugye). A film elején Lainey mezitláb rohangál, főhősünk is egy szál atlétában küzd a rá nehezedő nyomással, majd 24, 48, bármennyi órával később (hiszen a napok múlásának érzékeltetése is teljesen elkent ábrázolást kapott) hirtelen fagyott, Jessica lehelettét pedig utómunkával szépen a szája elé szerkesztették.
Nem kap a néző információt arról, hogy meddig vannak egyedül a gyerekek, akik közül az egyik még kisbaba.
Mit kap enni? Ki rakja tisztába? A 4 éves nővére, aki jó eséllyel el sem bírja? Mit esznek?
Magunkra maradunk a kérdésekkel, amikhez egyetlen homályos választ kapunk a film utolsó etapjában egy rumlis szoba formájában.
A film hemzseg a logikai bukfencektől. Jessica simán kirohan a házból a szakadó esőbe pár darab állatos kekszért, magára hagyva gyerekeit egy pedofillal, akiről azt se tudja, hogy él-e vagy meghalt. Nem hívja a rendőrséget, nem hívja a felügyelőtisztet, nem hív senkit, hogy segítsen.
Tele vagyunk olyan pillanatokkal, amikor a szemöldökét felhúzva, széttárt karokkal ül a néző, hogy ezt mégis miért gondolta bárki is jó ötletnek?
A bibliai utalások végig kísérik, sőt keretezik a filmet. Az alma, a kereszt, a Bibiliában található megoldás, majd a fürdőszoba padlóján keresztül történő újjászületés, mind működhetne, ha a többi ötlet nem lenne ennyire felszínes.
Vérre, vagy kifejezetten durva, idegszálakat próbára tevő jelenetekre semmiképp sem kell készülni, így az is bátran megnézheti, aki amúgy ódzkodik a thriller műfajától. Édesanyáknak is bátran ajánlom, mert akadnak olyan jelenetek, amikor picit meg-megmozdul az összefacsarodás irányába az anyai szív (persze sírógörcse ne készüljünk, a százas zsepi maradhat otthon). A vetítés végén azt is megértettem, hogy miért most került nézőközönség elé a film, arra viszont még minddig keresem a választ, hogy miért moziban debütált, mikor egy streaming szolgáltatónál jobb helyen bújt volna meg a felsorolásban. Így viszont maradunk a teremben a kérdéseinkkel 89 percig bezárva.
Hozzászólások